Pakson a futballisták hétfőn estek át a koronavírus-járvány idején szükséges vizsgálaton: a garatból eszközölt mintavétel előzte meg a folytatást. Mivel a játékoskeret és az edzői stáb valamennyi tagja negatív eredményt produkált, tegnap délután megkezdődhettek a közös edzések; persze csak az ismert protokoll szerint: az öltözők használata nélkül, kis csoportokban, a testi érintkezést – a szakzsargon szerint a „kontaktot” – kerülve.
– Jobb, mint egyedül edzeni, de azért messze nem az igazi – mondta érdeklődésünkre Böde Dániel. – Majd az igazi tréningek döntik el, milyen formában is vagyunk.
Székesfehérváron és Újpesten továbbra is kivárnak, pedig mindkét klubnál dicséretes őszinteséggel elismerik, égető szükség lenne a közös edzésekre, hiszen a játékosok erőnléte minden erőfeszítés ellenére visszaesett.
– Barta Gábor remek edzésprogramokat állít össze, a futballisták is profi hozzáállással dolgoznak, de azt láttuk, amely ilyenkor elkerülhetetlen. A játékosok erőállapota visszaesett, hiszen a pályán végzett csapatedzéseket sajnos nem lehet egy az egyben otthon pótolni – jegyezte meg Joan Carillo, a Fehérvár FC vezetőedzője a Nemzeti Sportnak adott interjújában.
Mindkét klubnál tervezik, hogy visszatérnek az edzőpályára. – Készülünk arra, hogy minden vonatkozó előírást betartva a közeljövőben folytassuk az edzéseket. Akár kisebb csoportokban is, ha ezt írják elő a szabályok – jegyezte meg Carrillo, de úgy tudjuk, a Fehérvárnál még nem tűzték ki a közös gyakorlások kezdetének időpontját.
– A héten igyekszünk szimulálni azt, miként is kivitelezhető a közös edzés, mert nincs erre központi protokoll – tette hozzá Berta Csaba. – Nem vagyok futballszakember, mások véleményére alapozva mondom, hogy a kiscsoportos, kontaktus nélküli foglalkozásoknak csekély a jelentőségük. Elsősorban ugyanis nem a játékosok technikai tudása kopik meg, hanem az erőnlétük esik vissza, ahogy utaltam rá, ezt mutatják az eredmények is. Igaz, a közös programokra lélektanilag is szükség lenne, mert a futballistákat megfosztották a munkavégzésüktől, s csak a média híreire vannak utalva.