Három hete sokkolta a honi pólós társadalmat, hogy fizetésképtelenné vált az Egri Vízilabda Klub, pontosabban az azt működtető gazdasági társaság. A száztíz éves egyesület mindig is a magyar vízilabdázás oszlopa volt, amelyet az évtizedek alatt megszerzett három bajnoki cím és a megannyi olimpiai bajnok – Pócsik Dénestől Bodnár Andráson át Biros Péterig – neve igazol. Ezért is hatott villámcsapásként a bejelentés – olyannyira, hogy a klub egyik vezető tisztségviselője szívpanaszokkal a mátraházi szanatóriumba került. Más kérdés, hogy a háttérben azonnal komoly erők mozdultak meg a klub túléléséért, és május 22-én megérkezett az állami mentőöv, a kormány 300 millió forintos segélyt folyósított, amelyből 245 milliót a tartozások törlesztésére kellett fordítani, a maradék 55 milliót pedig „sportszakmai feladatok ellátására”.
Időközben eltelt több mint egy hét, és amikor csütörtökön felhívtuk Szécsi Zoltánt, a klubot és a kft.-t egy személyében irányító háromszoros olimpiai bajnok pólóst, a körülményekhez képest örvendetes híreket kaptunk.
– Épp az imént érkezett meg a polgármesteri hivatalból az a támogatólevél, amelyben jelzik, hogy folyósítják azt az összeget, amely ugyan némileg elmarad a tavalyi támogatástól, de nem sokkal, és ez a koronavírusos válsághelyzetben, amikor a város jobbára iparűzési adóból származó bevételei jelentősen csökkentek, abszolút akceptálható. Az előzetesen tervezett 68 millió forint helyet 60 milliót kapunk – mondta a klubelnök, aki jeleztet, hogy bár még nem vette fel személyesen a kapcsolatot Mirkóczki Ádám jobbikos polgármesterrel, de ami késik, nem múlik.
A 300 millió állami mentőcsomag tehát már megérkezett, s a várostól is jön a 60 millió, de vajon mindez mire lesz elég az ob I következő idényében?
– Reményeim szerint arra mindenképpen, hogy stabilan bennmaradjon a csapat, sőt, akár a középmezőnyt is megcélozhassuk – fogalmazott Szécsi, aki a válság kirobbanásának pillanatában még azt sem tudta, hogy sikerül-e egyáltalán élvonalbeli csapatot indítaniuk.