Ebben a helyzetben épeszű ember nem kérdőjelezi meg, hogy a feltételekre szükség van. Sőt a futball összes szereplője hálát adhat azért az ajándékért, amit kapott: lehetnek nézők a meccseken. Igaz, az erről szóló kormányrendelet a szabadtéri kulturális és sportrendezvényekről szól, de ne legyünk álszentek, nem véletlenül egy nappal a labdarúgó-bajnokság folyatása előtt látott napvilágot. Ebben a helyzetben ez ajándék a játékosoknak, mert nem teljesen kongó lelátók előtt kell játszaniuk, és persze ajándék a szurkolóknak, mert a helyszínen biztathatják a kedvenceiket.
A feltételek okkal szigorúak, a végrehajtásuk viszont óhatatlanul nem lehet következetes. A kormányrendelet szerint a rendezőnek gondoskodnia kell „a szabadtéri rendezvény azon látogatójának szabadtéri rendezvény helyszínéről történő eltávolításáról, aki e rendelet szerinti védelmi intézkedéseket megszegi”. Márpedig a meccseken többen is megszegik, nem tartják a stadionokban a csak minden negyedik helyre lehet leülni előírást, nem is fogják, és gyanítom, ezzel a rendelet megalkotója is számolt. Egy futballmeccs nem szabadtéri színház, ahol senki sem borul a mellette ülő nyakába a boldogságtól üvöltve, amikor Hunyadi László lekaszabolja Cillei Ulrikot, a gól ünneplése viszont csak együtt az igazi. Senki sem fogja eltávolítani a szurkolótáborokat, ebben a helyzetben nehéz is lenne békésen kivezetni több száz embert a stadionból.
A rendeletet az MLSZ megtoldotta mindenféle ajánlással, és szigorú szabályok vonatkoznak a pályán és a pálya mellett szereplőkre is. Ebben a helyzetben ez is érthető. Ilyen például az is, hogy a játékvezetők nem fognak kezet a csapatkapitányokkal, ők sem egymással a meccsek előtt, holott mindannyiukat három naponta tesztelik a koronavírusra. Ehhez képest a Magyar Kupa díjátadóján az MLSZ elnöke mindenkivel parolázott, mielőtt a nyakába akasztotta volna az érmet. Apróság, de könnyebb számonkérni egy szabály betartását, ha az is betartja, aki hozta, és az ilyen apróságnak is üzenetértéke lehet.
Ebben a helyzetben különösen.
