Benedek Tibor játékosként háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és Európa-bajnok, világkupa- és világligagyőztes. Magyarországon és Olaszországban is hat-hat bajnoki aranyérmet szerzett. Szövetségi kapitányként 2013-ban világbajnoki arany-, egy évre rá Európa-bajnoki ezüstéremre vezette a magyar válogatottat. Az utóbbi három évben az UVSE szakmai igazgatójaként dolgozott. Idén április 20-án jelentette be visszavonulását, és bár nem hivatkozott betegségére, nyílt titok volt, hogy hosszú ideje küzd a gyilkos kórral.
Benedek Tibor a KSI-ben kezdett vízilabdázni, az olimpiai bajnok Csapó Gábor irányította oda – akkor még kevesen gondolták, hogy később a mestert is felülmúlja. Korosztályos sikereit is a KSI-ben aratta 1980 és 1989 között, innen igazolta le az UTE. 1990-ben már meghívta a válogatottba Konrád János kapitány, az 1991-es perth-i vb-n a bronzérem volt az első nagy felnőtt sikere. A barcelonai olimpia volt az első ötkarikás játékok, amelyen szerepelt, ezt még további négy követte Pekingig, az utolsó három alkalommal aranyérmet szerzett Kemény Dénes Dream Teamjével. Közben 1997-ben Sevillában, az Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett, ahogy a 2003-as barcelonai világbajnokságon is, 1994-ben az UTE-vel BEK-et nyert.
1996-tól Olaszországban profiskodott, előbb a Racing Roma, majd az INA Assitalia Roma, végül a Pro Recco csapatában. 2004-ben tért haza. 2004 és 2007 között a Domino-Honvéd játékosa volt, majd visszatért Reccóba, és visszavonulásáig, 2012-ig ott vízilabdázott, 2011-ben Euroligát nyertek. Benedeket hihetetlen tisztelet övezte a sportágban, amelynek egyik jeleként beválasztották a vízilabdázók Hírességek Csarnokába, a Hall of Fame-be.
Egy minapi beszélgetésben Daniel Ballart, a spanyolok olimpiai bajnoka úgy beszélt Tiborról, mint egy földöntúli jelenségről, akinek ő és társai a nyomába sem léphettek. És ebben az értékítéletben nem is csak Benedek játéktudása volt a legnyomósabb érv, hanem sokkal inkább emberi nagysága. Jellemző, hogy az UVSE-ben játékosai – jobbára 17-19 éves gimnazista srácok, akikre nem feltétlenül jellemző az idősebbek iránti tisztelet – úgy néztek fel edzőjükre, mint egy bálványra, és ennek magánbeszélgetésekben is lépten-nyomon bizonyságát adták.