Az elnöknek nem a lábmunkát kell levezényelnie a teremben

A Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöke, Csampa Zsolt optimistán várja a szervezet szombati tisztújító közgyűlését. Az előző két ciklus jelentős eredményének tartja, hogy csapatszemléletet sikerült megvalósítani, és a kiszámíthatóságra, biztonságra építve folytatná a munkát. Csampa Zsolttal a Nemzeti Sport készített interjút.

Magyar Nemzet
Forrás: NSO2020. 07. 17. 12:13
null
Csampa Zsolt nem érzi a hátrányát annak, hogy nincs vívómúltja Fotó: Micheller Szilvia Forrás: Nemzeti Sport/(Fotó: Micheller Szilvia)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöki posztjára a nyolc éve regnáló Csampa Zsolt és a kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bence kandidál. Utóbbi azzal érvel, hogy az MVSZ elnökének a vívásból jött embernek kellene lennie, előbbi azonban nem érezte a hátrányát annak, hogy ez esetében nem áll fenn.

– Az elnöknek nem a lábmunkát kell levezényelnie a teremben. A feladata az, hogy csapatban tudjon gondolkodni, és megtalálja maga mellé a kellő alázattal és hozzáértéssel rendelkező szakembereket, akikkel együtt sikerre viheti a magyar vívást, és eredményesen működtetheti a vívószövetséget. Az elnöknek nem a páston, hanem a pást mellett és a fehér asztalnál kell eredményeket felmutatnia, amelyekkel biztosítani tudja a nyugalmat, ami most jellemző a hazai vívósportra – szögezte le Csampa Zsolt, aki azzal sem ért egyet, hogy a sportágban gyenge lenne a sportdiplomáciánk.

Csampa Zsolt nem érzi a hátrányát annak, hogy nincs vívómúltja
Fotó: Nemzeti Sport/Micheller Szilvia

– Ha nem lenne megfelelő sportdiplomáciánk, nem rendezhettünk volna hat éven belül két világbajnokságot – köztük egy olimpiai kvalifikációs viadalt –, nem adhatnánk otthont GP-versenyeknek, világkupáknak. Ha nem lennének jó nemzetközi kapcsolataink, nem kaptunk volna felkérést arra, hogy a tokiói olimpián a vívás sportmarketing-feladatait a magyar csapat végezze. Ami pedig a javaslatokat illeti: a mi kezdeményezésünkre és a tapasztalatainkra építve téma a nemzetközi szövetségben, hogyan kellene megreformálni a világbajnokságok rendezését – fogalmazott Csampa Zsolt, és szólt a következő ciklus stratégiai feladatairól is:

– Szabó Tünde államtitkár asszonnyal folyamatosan egyeztetünk arról, hogyan lehet az utánpótlásedzők megbecsülését növelni. Sok múlik a gyerekekkel foglalkozó szakembereken, ők tudják megszerettetni a sportágat. Továbbá most már stabil szakmai alapról tudunk nyitni a szabadidős vívás felé, és napirenden van a vívás egyetemi sportéletbe integrálása is. A mindennapos testnevelés keretében száztizennégy iskolában vagyunk jelen, a sulivívóprogramhoz kapcsolódóan pedig szeretnénk segítséget nyújtani azoknak a testnevelő tanároknak, akik affinitást éreznek a sportág elsajátításához. Ezek a sarokpontok alapjaiban határozhatják meg vívósportunk jövőjét.

A teljes interjú itt olvasható el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.