– Azt gondolom, hogy itt kezdődhet egy komolyabb karrier, mert ez már egy olyan idő, amire felfigyelhetnek az emberek, mert tavaly az EYOF-on meg az ifi-világbajnokságon a Duna Arénában nem tudtam annyira jól úszni, főleg az utóbbin, amikor jobb formában voltam, mint az EYOF-on. Hét századdal maradtam le a döntőről, igaz, a két évvel idősebbek között. És most 400 vegyesen is nagyon sokat léptem előre, úgyhogy ez nagyon pozitív.
– Az olimpiai szint tehát megvan mindkét vegyes számban?
– 200-on 1:59,67 perc, azon egy másodperccel belül vagyok, több mint fél éve ez járt a fejemben, hogy ezt meg kell úsznom. A 200 vegyes nem annyira erős szám, mint a 400, mert ott most kevesebben vannak. Ott talán jobbak az esélyeim. 400-on is megvan az A szintem – igaz, nem hivatalosan –, de ott most csak ötödik vagyok a magyarok között Verrasztó Dávid, Gyurta Gergely, Holló Balázs és Bernek Péter mögött, és mögöttem van még Sós Dani. Cseh Laci már nem ússza a 400 vegyest. Az idő, azt hiszem, nekem dolgozik.

Gumikötéllel úszott a kerti medencében
Magyarovits Zoltán hét éve edzi Kós Hubertet, azaz tízéves kora óta, akkor vette át Perjámosi Katától.
– Ellopta a show-t a gyerek Hosszú Katinkától, Milák Kristóftól, meg a többi sztártól…
– Hála istennek!
– Számított erre az időre?
– Igen. Két perc alatt akartunk úszni, és számítottunk rá. Hubert mindent úgy csinált, ahogy akartuk. A részidők, a technika, a tempószám – minden stimmelt. Tudatos gyerek, aki pontosan betartja a terveket.
– De azért ravasz társaság az önöké, mert csaltak. A koronavírus-veszélyhelyzet idején is edzettek, nem álltak le.
– Szerencsénk volt, mert nekünk nem kellett leállni, mint azoknak, akik februárban és márciusban mentek edzőtáborba. Mi januárban voltunk. Mi tovább edzhettünk. Három hét szünet azért volt, de Hubert közben is úszott az otthoni tízméteres medencéjükben. Vagy víz alatti delfineket csinált, vagy kikötötte magát gumikötéllel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!