Kedden reggel hat órakor már hosszú sor kígyózott a Sepsiszentgyörgy főterén lévő rendezvényiroda előtt. Ott árusították ugyanis a városi stadionba szóló belépőket, ahol két óriáskivetítőn nézheti a meccset az az ötszáz szerencsés, aki hozzájut a szimbolikus, egylejes áron kínált jegyhez. A koronavírus miatti biztonsági előírások nem engedélyezik több ember beléptetését, pedig igény ezúttal tényleg lenne rá. Olyannyira, hogy ha a mérkőzést nem játszanák zárt kapuk mögött, közel tízezer szurkoló lenne jelen a város futballtörténete csúcsának számító eseményen. Így viszont csak a központi meccsnéző rendezvény, valamint a különböző vendéglőteraszok kínálják a páratlan közösségi élményt.
A kupadöntő iránti országos érdeklődést amúgy jelentősen erodálja a vírushelyzet, amely a Liga 1 küzdelmeinek befejezését is egyre inkább veszélyezteti. A Dinamo București csapatánál kirobbant, a forgalomból eddig 12 személyt kivonó járvány ugyanis máshol is felütötte a fejét: a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR keretében a múlt szombatra tervezett, FCSB elleni bajnoki mérkőzés előtt találtak pozitív esetet, e sorok írásakor már tizenkettő ez a szám. Természetesen felerősödtek a hangok, amelyek a bajnokság befagyasztását követelik, a szövetség azonban egyelőre a menetrend szerinti befejezés mellett kardoskodik.

Fotó: Facebook/Sepsi OSK
A FCSB–CFR mérkőzés elmaradása a kupadöntő szempontjából sem mellékes, a bukarestiek ily módon váratlanul plusz pihenőnapokhoz jutottak. Ehhez képest idén a Sepsi OSK játszotta a legtöbb tétmérkőzést, a bajnokság június 13-i újraindulása óta – a két kupaelődöntőt is beszámítva – heti két meccset kellett abszolválnia Leontin Grozavu csapatának. A székelyföldi gárda azonban egészséges önbizalommal készül a nagy mérkőzésre, amelynek egyik fontos tétje az Európa-liga selejtezőiben való indulás megszerzésének joga. És ez újabb premier lenne a Sepsi OSK történetében.
A vírusjárvány egyelőre megkímélni látszik a piros-fehéreket, a dolog azonban talán nemcsak a szerencsén múlik, hanem a játékosok fegyelmezettségén is. A kupagyőzelem viszont sok más tényezőn is. A Sepsinek elsősorban a védelemben egy ideje menetrendszerűen előforduló egyéni hibákat kell kiküszöbölnie a siker érdekében.