Miként valamennyi sportág, a kajak-kenu is megsínyli a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet. Először örülhettünk annak, hogy a nem olimpiai számok világbajnoksága mellett, azzal egy időben az olimpiai futamok világkupáját is Szegeden rendezik meg. Az már kevésbé volt örömteli hír, hogy a vb-t lefokozták, így a teljes esemény csupán világkupaként került be a versenynaptárba.
Éppen ezért örvendetes, hogy ha már a Norvégiába, az Oslo melletti Barumba tervezett maratoni világbajnokságot törölték, legalább a kontinensviadalt meg lehet tartani. Szűk két hónappal a verseny rajtja előtt az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) értékelte a járványügyi helyzetet, és úgy döntött, hogy megszervezhető a maraton Magyarországon. Annyi a változás az eredeti elképzelésekhez képest, hogy nem Csepel, hanem Győr lesz az október 1–4. között sorra kerülő esemény helyszíne.

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség
– Örömteli, hogy az ECA döntése értelmében megrendezhető az Európa-bajnokság, így legalább a szakág legjobbjai idén is készülhetnek egy komoly nemzetközi versenyre – kommentálta a hírt Weisz Róbert, a maratoni szakág szövetségi vezetőedzője. – Ez célt ad a versenyzőknek, hogy folytassák a felkészülést, a magyar csapat tagjai nagyon örülnek a lehetőségnek.
Győrben már több sikeres maratoni kajak-kenu világ- és Európa-bajnokságot szerveztek, a különleges viszonyok között a jól bejáratott helyszín ezért kaphatta meg ismét a rendezés jogát az európai szövetségtől.
– Készített egy felmérést az ECA maraton bizottsága, ennek alapján úgy látszik, hogy az európai mezőny java, 18-20 ország állhat rajthoz a kontinensviadalon. Bízunk benne, hogy az itthoni járványügyi-helyzet stabil marad és a résztvevő nemzetek száma nőni fog a következő hetekben – tette hozzá Weisz Róbert, aki a hazai rendezésű Európa-bajnokság versenyigazgatója is.
A hazai maratonistáknak szeptember elején Tokajon lesz válogatóverseny, de aki úgy gondolja, augusztusban a síkvízi országos bajnokságon is elindulhat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!