A három évvel ezelőtti bajnokcsapat odahaza szenvedett sima, 3-0-s vereséget a Sepsiszentgyörgtől. A kudarc annál inkább meglepő volt, hogy a Viitorul eddig veretlen volt az alsóház küzdelmeiben, a Sepsi OSK viszont bukdácsolt.
Az 55 éves Hagi – aki egyben a klub tulajdonosa – vasárnap este közölte, továbbra is a Gheorghe Hagi Futballakadémiánál marad, ahol a technikai igazgató mellett gyerekek és serdülők képzésével kíván foglalkozni. Hozzátette, Gheorghe Popescu klubelnökkel már a következő napokban új vezetőedzőt keresnek a Viitorulnak, hogy az új szakvezetőnek legyen ideje megismerni a csapatot a Liga 1 következő szezonja előtt.

Fotó: Fcviitorul.ro
A lemondás okairól a 124-szeres válogatott Hagi nem nyilatkozott, de ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy rosszat sejt… Diplomatikusan csupán annyit jegyzett meg, hogy a csapat kispadján 2014 és 2020 között edzői karrierje legszebb pillanatait élte meg. Felidézte: a Viitorullal megnyerték a román bajnokságot, kupát és szuperkupát.
Általános meglepetést szerzett a Viitorul azzal, hogy az idei bajnokságban kimaradt a hat legjobb csapat rájátszásából, és a nyolccsapatos alsóházba került. Ott rendkívül kiélezett a küzdelem a kiesés elkerüléséért. Csak a Viitorul és a nagyszebeni Hermannstadt jövő évi Liga 1-es szereplése biztos, a Chindia Targoviste pedig biztos kieső. A Sepsi OSK négy másik csapattal küzd a kiesés ellen.
Miként megtudtuk, éppen zajlik egy elnökségi ülés a román szövetségben, amelynek eredményeként a az első osztály létszámát felemelhetik tizenhatra, ami azt jelentheti, hogy nem lesz kieső. Mindez elsősorban a Dinamo Bukarest érdekeit szolgálhatja, amely nehéz helyzetben van, ráadásul több játékosa fertőzése miatt 17 napon belül öt mérkőzést kellene pótolnia.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!