A csallóközi klub honlapja kedden emlékeztetett, a 37-szeres válogatott Németh februárban igazolt a DAC-hoz, de a járvány miatt mindössze egyetlen bajnoki és egy kupamérkőzésen lépett pályára, összesen 45 percet futballozva. Júniusban aztán pár nappal a rájátszás kezdete előtt eltört egy csont a jobb lábfejében, és azóta harcképtelen volt – áll a klubhonlapon.
A 31 éves csatár az M1 aktuális csatornának elmondta, nyolc héttel a sérülése után jelenleg Budapesten végez rehabilitációs edzéseket és bízik benne, hogy hamarosan újra labdás tréningeken szerepelhet. Megjegyezte, természetesen jobb időszakra számított, amikor Dunaszerdahelyre igazolt, a koronavírus-járvány és a sérülés is közbeszólt azonban, ugyanakkor bízik benne, hogy a csapat sikeres lesz. A folytatással kapcsolatban Németh Krisztián elmondta, jelen pillanatban csak arra figyel, hogy egészséges legyen, így ezekkel a kérdésekkel egyelőre nem foglakozik.

Fotó: Dac1904.sk
A támadó megjegyezte, nem először kerül ilyen helyzetbe pályafutása során, kétszer is volt már olyan, hogy fél évig nem volt csapata, de utána mindig pozitív időszak következett. Kijelentette, reméli, egy ilyennel tudja majd lezárni karrierjét. Németh Krisztiánnak július 31-én lejárt a DAC-cal kötött szerződése.
Dušan Lalatović is 2020 elején érkezett Dunaszerdahelyre. A magyar útlevéllel is rendelkező szerb középső védő a téli felkészülést is abszolválta a csapattal, és 2021 nyaráig szóló szerződést írt alá. A tavasz folyamán két bajnoki találkozón kapott lehetőséget. Az ő esetében kölcsönös megállapodás született a kontraktusa felbontásáról. Az újvidéki születésű futballista időközben már új klubot is talált magának: néhány napja a Partizan Belgrádhoz írt alá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!