A sajtó már a katalán együttes augusztus 14-i Bajnokok Ligája-negyeddöntős búcsúját, a Bayerntől elszenvedett 8-2-es vereséget követően azt írta, hogy a 33 éves játékmester távozni akar. Azóta Ronald Koeman személyében kinevezték az új vezetőedzőt, aki persze számítana az argentin szupersztárra.
Messi tájékoztatta a klub vezetőit arról, hogy egyoldalúan felbontaná a szerződését, amelyre a megállapodásában foglaltak szerint minden idény végén lehetősége nyílik. Ezt elméletileg június 1-je előtt jeleznie kellett volna az elnökség felé, de a koronavírus-járvány és az októberig kitolt átigazolási időszak új helyzetet teremtett.

Fotó: Alejandro Garcia/MTI/EPA
Nem kizárt, hogy Messi a távozási szándéka bejelentésével csak a jelenlegi elnök, Bartomeu elmozdítását akarja felgyorsítani. Az argentin az elnököt teszi felelőssé a Barca mélyrepüléséért, és úgy látja, lehetetlen úrrá lenni a jelenlegi helyzeten Barcelonában, amíg nem változik az elnök személye. Bartomeu a jövő nyári elnökválasztást előre hozta 2021 márciusára, de úgy tűnik, a Barca csillaga nem akar várni még egy évet.
Messi állítólag már a vasárnapi koronavírusteszten és orvosi vizsgálatokon sem hajlandó részt venni, ebből kifolyólag a felkészülés jövő heti kezdetén, Ronald Koeman első edzésein sem kíván már megjelenni. Sőt, megint csak állítólag néhány nappal ezelőtt találkozott már Koemannal, akinek elmondta, hogy valószínűleg elhagyja a klubot.
Ki fizetné meg a 700 millió eurót?
A Barcelonánál a kialakult helyzetre való tekintettel a következő napokra a hírek szerint rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze, addig is próbálják győzködni a hatszoros aranylabdást a maradásról. Ha nem sikerül, a klubnál egyes hírek szerint akkor is ragaszkodnának a 700 millió eurós kivásárlási árához.
S ezen a ponton válik gyanússá az egész történet. Spekulációk már megjelentek azzal kapcsolatban, hogy Messi PSG-hez, a Juventushoz (Ronaldo mellé!) vagy a Manchester Cityhez tart, na de melyik klub adna ki az immár 33 éves klasszisért 700 millió eurót?
Van egy tippünk: egyik sem.