Felfüggesztette a borászkodást, edző lett a négyszeres BL-győztes

A negyvenéves Sterbik Árpád az olimpiát leszámítva mindent megnyert, amit kézilabdában meg lehet nyerni. A vajdasági Zentáról származó kapus szerb színekben bronzot ünnepelt az 1999-es vb-n, később a spanyolokkal nyert vb-t és Eb-t. A Ciudad Reallal háromszor, a macedón Vardar Szkopjével egyszer győzött a Bajnokok Ligájában. Sterbik pályafutásának végpontját a koronavírus jelölte ki, március 10-én a Tatabánya elleni bajnoki meccsen védett legutóbb, bár nem tartja kizártnak, hogy klubja, ahol jelenleg kapusedzőként dolgozik, búcsúmeccset szervez neki.

Sterbik Árpádot legfeljebb a búcsúmeccsén látjuk a kapuban Fotó: TumbaszHedi

– Egyeztetett Amandine Leynaud-val, mielőtt visszavonult?

– Nem, kellett volna? Ja leesett, a Győr kapusa játékosedző lesz a következő szezonban. Ő még fiatal, csak 34 éves, az én koromban, túl a negyvenen már nem jön szóba ez a kettős szerep.

– A 2018-as Európa-bajnokságon megmutatta, hogy nem jön zavarba, ha mégis erre van szükség. Két éve riasztotta a spanyol válogatott, kirepült az Eb helyszínére, majd aranyérmet ünnepelt.

– Akkor három hét szünet után ugrottam be, most kicsit hosszabb időszak után kellene beállnom a kapuba. Nem lehet összehasonlítani a kettőt.

– Sajnálja, hogy a márciusi 10-i Tatabánya elleni idegenbeli mérkőzéssel ért véget az aktív pályafutása?

– Ha tudtam volna, hogy az az utolsó, akkor sokkal jobban odateszem magam. Na, de csak viccelek. Elég furcsán alakult az élet március óta, gondoltam, hogy nem két nap alatt fog lecsengeni a koronavírus-járvány. Itthon edzegettünk, de négy-öt hét múlva mindenki belátta, hogy semmi értelme.

– Erre mondta, hogy az otthoni „karanténjógázástól” nincs elájulva.

– Igen, az öncélú edzegetés nem a szívem csücske. De hízékony vagyok, most is felszaladt néhány kiló, amit próbálok leadni. Hosszú volt ez a távollét sport nélkül. Három hónap nem kis idő.

Sterbik Árpádot legfeljebb a búcsúmeccsén látjuk a kapuban

– Na, de majd kapusedzőként biztosan karban tartja magát. Hogy érzi magát az új szerepben?

– Jól. A veszprémi vezetőség vetette fel, hogy érdemes lenne segítenem a kapusoknak. Bevallom, szerencsés helyzetben vagyok, mert három intelligens kapusunk van, Rodrigo Corrales, Vladimir Cupara és Székely Márton. Nincs semmi hókuszpókusz, egy-két dolgot kell csak csiszolni.

– Játékos korában ki volt eddig a legjobb kapusedzője?

– Ne vicceljen, nekem eddig a Vardar Szkopjéban volt először normális kapusedzőm – hat éve. Az első veszprémi korszakban nem volt, a Ciudad Realban sem. Ott Hombradosszal voltunk ketten kapusok, párban végeztük a gyakorlatokat, Barcelonában Sariccsal voltunk párban, ugyan volt edzőnk, de igazából mi edzettük saját magunkat. A válogatottban Perics segített nekem, tőle sokat tanultam.

– Mi a helyzet a szőlővel? Jut ideje a borászkodásra Balatonszepezden?

– Áh, dehogy, ez csak hobbi. Még szerencse, hogy nem ültettem több szőlőt, mert nem lenne rá időm.

– Lesz Sterbik-bor?

– A családnak és baráti társaságnak biztosan lesz. Kereskedelmi forgalomban nem gondolkozom.

– Ha nem kapusedző lenne, akkor most mit csinálna?

– Talán kapálgatnék Szepezden. Komolyra fordítva a szót, nem tudom, de próbálnék a kézilabda közelében maradni.

– Látjuk még búcsúmeccsen a Veszprém Arénában?

– Majd elválik…