– Egyeztetett Amandine Leynaud-val, mielőtt visszavonult?
– Nem, kellett volna? Ja leesett, a Győr kapusa játékosedző lesz a következő szezonban. Ő még fiatal, csak 34 éves, az én koromban, túl a negyvenen már nem jön szóba ez a kettős szerep.
– A 2018-as Európa-bajnokságon megmutatta, hogy nem jön zavarba, ha mégis erre van szükség. Két éve riasztotta a spanyol válogatott, kirepült az Eb helyszínére, majd aranyérmet ünnepelt.
– Akkor három hét szünet után ugrottam be, most kicsit hosszabb időszak után kellene beállnom a kapuba. Nem lehet összehasonlítani a kettőt.
– Sajnálja, hogy a márciusi 10-i Tatabánya elleni idegenbeli mérkőzéssel ért véget az aktív pályafutása?
– Ha tudtam volna, hogy az az utolsó, akkor sokkal jobban odateszem magam. Na, de csak viccelek. Elég furcsán alakult az élet március óta, gondoltam, hogy nem két nap alatt fog lecsengeni a koronavírus-járvány. Itthon edzegettünk, de négy-öt hét múlva mindenki belátta, hogy semmi értelme.
– Erre mondta, hogy az otthoni „karanténjógázástól” nincs elájulva.
– Igen, az öncélú edzegetés nem a szívem csücske. De hízékony vagyok, most is felszaladt néhány kiló, amit próbálok leadni. Hosszú volt ez a távollét sport nélkül. Három hónap nem kis idő.
– Na, de majd kapusedzőként biztosan karban tartja magát. Hogy érzi magát az új szerepben?
– Jól. A veszprémi vezetőség vetette fel, hogy érdemes lenne segítenem a kapusoknak. Bevallom, szerencsés helyzetben vagyok, mert három intelligens kapusunk van, Rodrigo Corrales, Vladimir Cupara és Székely Márton. Nincs semmi hókuszpókusz, egy-két dolgot kell csak csiszolni.
– Játékos korában ki volt eddig a legjobb kapusedzője?
– Ne vicceljen, nekem eddig a Vardar Szkopjéban volt először normális kapusedzőm – hat éve. Az első veszprémi korszakban nem volt, a Ciudad Realban sem. Ott Hombradosszal voltunk ketten kapusok, párban végeztük a gyakorlatokat, Barcelonában Sariccsal voltunk párban, ugyan volt edzőnk, de igazából mi edzettük saját magunkat. A válogatottban Perics segített nekem, tőle sokat tanultam.
