Jelen pillanatban talán a sportszakmai kérdéseknél is fontosabb a koronavírus-helyzet alakulása az éppen hogy elkezdődött labdarúgó NB I-ben. Mint ismeretes, vasárnap a Puskás Akadémia bejelentette, hogy egy játékosa megfertőződött a vírusdal, és emiatt el is halasztották az első fordulóban esedékes Puskás Akadémia–Budapest Honvéd mérkőzést. Már szinte percekkel a hír megjelenése után olyan pletykák terjedtek el, hogy nem egy, hanem több játékos is megfertőződött, ma pedig úgy értesültünk, hogy nyolcan kapták el a vírust, amit állítólag a közelmúltban Eszékről, a testvércsapat NK Osijektől szerződtetett Antonio Perošević hurcolt be.
Természetesen érdeklődtünk a felcsúti klubnál is, de ott azt az információt kaptuk, hogy ha van közlendőjük, akkor azt az egyesület honlapján elolvashatjuk.
Az NB I-es bizottság egyébként ma reggelre tervezte az ülését, amelyen döntenek az új helyzet kezeléséről, de úgy tudjuk, hogy a végsőkig kitartanak a bajnokság jelen körülmények között történő folytatása mellett a szigorú tesztelés folytatásával. Aminek persze anyagi konzekvenciái is vannak, de az egészség mindennél fontosabb.
Magától értetődik, hogy a felcsúti klub nem légüres térben létezik, a játékosok, alkalmazottak érintkeznek kívülállókkal is, nem beszélve arról, hogy máshol is felütheti a fejét a járvány a magyar futballban, elvileg kialakulhatnak gócok egyebütt is. Ezért feltettünk néhány kérdést az MLSZ-nek, amelyekre a következő válaszokat kaptuk:
A májusihoz hasonló intézkedések és a szigorú előírások betartatásával, a klubokkal közös akarattal és erőfeszítéssel – a játékosok és valamennyi érintett saját felelősségvállalásával – lehetségesnek látják a bajnokság folytatását. Az előző idény sikeres befejezése is igazolta, ha megvan a közös akarat, felelősségvállalás és a fegyelem, akkor folytatható a pontvadászat. Hogy hány pozitív eset kellene a korlátozások bevezetéséhez? Nos, az MLSZ nem egészségügyi hatóság. A szövetség mindenben követi a járványügyi hatóság előírásait, útmutatásait, és erről tájékoztatják is az érdekelteket, beleértve a klubokat, játékosokat, az egészségügyi stábokat. Természetesen vannak forgatókönyvei az MLSZ-nek, bármilyen irányt is venne a vírushelyzet alakulása. Ahogy az májusban is kiderült, amikor megvoltak azok az eszközök, amelyek alkalmazásával be lehetett fejezni az előző bajnokságot. Minden lehetőséget mérlegelni kell, a zárt kapus mérkőzések és a mérkőzések megtartásának tilalma is ezek közé tartoznak, de ebben nem az MLSZ dönt, hanem az illetékes hatóságok.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!