Megemelt létszámmal kezdődött a lapzárta után játszott tegnapi FC Argeș–FC Botoșani mérkőzéssel a 103. első osztályú román labdarúgó-bajnokság. Mint ismeretes, a koronavírus-járvány által többször is rögtönzésbe fulladt korábbi pontvadászat azzal zárult, hogy a profiliga törölte a járvány miatt elmaradt mérkőzéseket, tizenhat csapatosra emelte a Liga 1 létszámát, így senki sem esett ki az élvonalból.
A járvány azonban az újrakezdést sem kímélte. Az egyik újonc, az aradi UTA hat emberét volt kénytelen elkülöníteni, és ötnapos kieséssel folytatni az amúgy is szűkre szabott felkészülést. Az osztályozó után bennmaradt Chindia Târgovișténél csütörtökön két futballista tesztje lett pozitív. Nem tudni, milyen választ kapnak a klubok a hasonló, bármikor előforduló esetek általános kezelésére. Közös levélben fordultak ugyanis a bajnokság rendezéséért felelős ligához, amelyben az UEFA által is alkalmazott gyakorlat romániai bevezetését szorgalmazzák. Vagyis azt, hogy egy-egy pozitív eset után az illető csapatnak ne kelljen automatikusan karanténba vonulnia minimum öt napra, hanem a beteg játékosok elkülönítése után a többiek folytathassák mindennapos tevékenységüket. A válasz a kormány–sportminisztérium–profiliga háromszögben formálódik, kérdés, megszületik-e a második forduló előtt.
A bajnokság amúgy még egy „magyar” csapattal gazdagodott, miután tizenkét éves szünet után a hatszoros bajnok és kétszeres román kupagyőztes UTA is visszajutott az élvonalba. Az egy hónap múlva az aradi polgármesteri székért is megvívó magyar klubelnökkel, Mészár Sándorral és Bálint László vezetőedzővel útnak induló együttes a biztos középmezőnybeli pozíció megszerzését célozza meg. Hasonló tervekkel kezdi negyedik bajnoki évadját a Sepsi OSK is, amely az eddigi legtudatosabbnak tűnő átigazolási kampány után kevésbé izgalmas, akár a nemzetközi kupaszereplést is lehetővé tevő szereplésben reménykedik. A bajnok címre esélyesek közé változatlanul a címvédő Kolozsvári CFR-t, a FCSB-t és a legutóbbi bajnoki döntőben alulmaradó Universitatea Craiovát sorolják, a többiek meglehetősen kompakt mezőny alkotnak, amelyből több csapat is képesnek tűnik a felzárkózásra – legalább egy szezon erejéig.