Stresszes időszakon van túl az olaszok korábbi világbajnoka Andrea Pirlo, akit augusztus elején vakmerő lépésként neveztek ki a Juventus vezetőedzőjének. (A kegyvesztett Maurizio Sarri nemcsak a dohányfüst terjengő aromáját hagyta hátra, hanem egy motiválatlan, identitás nélküli csapatot is).
A tapasztalat hiánya
A szúrós tekintetű ex-karmesternek tehát alaposan fel kellett kötnie a gatyáját, hogy képes legyen felrázni a Juventus fásult játékosait. A dolgát nem könnyítette meg, hogy korábban semmilyen szakmai tapasztalattal nem rendelkezett, még egy ifi csapatot sem irányított soha, így egyedül a játékosként elért sikerlistája, kiemelkedő játékintelligenciája és a klub elnökével, Andrea Agnellivel ápolt barátsága számított mérvadó indoknak kinevezésekor.

Arra azonban csak a hivatalos bejelentés után derült fény, hogy Pirlo nemhogy rutinnal, de kellő jogosítvánnyal sem rendelkezik egy Serie A szintű csapat irányításához, ugyanis nem volt birtokában az ehhez szükséges UEFA Pro Licence-nek.
A frissen kinevezett vezetőedző így papíron csak az edzéseken való részvételre kapott engedélyt, arra is csak azért, mert ugyan a diplomát még nem szerezte meg, de a tanfolyamra már beiratkozott.
Trükközés, vizsgázás
A klub az újonc edző problémáját a csapat korábbi kiválóságával, Pirlo „jobbkezével”, Igor Tudor személyével igyekezett áthidalni, aki már rendelkezett a szükséges képesítéssel, hiszen korábban a Galatasaray, az Udinese és a Hajduk Split egyesületét is irányította.
A Juventus mindent megtett annak érdekében, hogy tehermentesítse a zöldfülű Pirlót, a szakmai stábba az ország legkiemelkedőbb trénereit igyekezett megnyerni, hogy a volt középpályás kellő ütemben szokhasson hozzá a hatalmas nyomáshoz.
Ez persze még mindig kevés lett volna, ha a mester a mérkőzések közben még a kispad közelébe sem mehet. A probléma azonban úgy néz ki, megoldódott, a RAI ugyanis arról számolt be, hogy hétfőn Andrea Pirlo a híres firenzei Coverciano negyed szövetségi létesítménybe látogatott, ahol bemutatta a My Football, azaz a Futballom című szakdolgozatát.