Nem zártak túl jó hétvégét a külföldön játszó magyar labdarúgók. Nagy részük nem vagy csak keveset játszott, és nagy alkotás csak egyikük nevéhez fűződik: Kalmár Zsolt hetek óta bomba formában futballozik, most is góllal és gólpasszal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez. A DAC a Trencínt fogadta, és a magyar középpályás a 30. percben talált be, majd hat perccel később előkészített egy gólt; a csapata végül 3-1-re győzött. A Dunaszerdahely egyébként sorozatban a nyolcadik győzelmét aratta, hibátlan teljesítménnyel és nyolcpontos előnnyel vezeti a bajnokságot az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Slovan Bratislava előtt. Kalmár Zsolt a találkozó után a sportolunk.sk portálnak nyilatkozott:
– Ha az elején azt mondták volna, hogy nyolcból nyolcat nyerünk, aláírom, viszont meccsről meccsre készülünk. Remélem, ezt tudjuk folytatni, és tovább fog tartani a sorozat. A Zsolna ellen igazi rangadót játszunk, remélem, a kilencedik győzelem is meglesz. Nem szabad semmit lazára venni, továbbra is keményen és alázattal kell készülni.
A DAC csapatkapitánya már a nyolc gólnál tart a bajnokságban, így harcolhat a gólkirályi címért is.

Fotó: Lelkes Ernő / Lelkes Ernö DAC
– A legfontosabb az, hogy a csapat folyamatosan nyer. A Trencsén ellen rúghattam volna még egy-két gólt, de a végére már éreztem, hogy fáradnak a lábak. Hétfőn jó regenerációt végzünk, és készülünk a következő mérkőzésre – mondta Kalmár Zsolt.
Szlovákiában maradva nem lehetett panasz a Slovan Bratislava magyar középpályásának, Holman Dávidnak a teljesítményére sem. A bajnok a Ruzomberokot verte simán 5-0-ra, Holman 74 percet töltött a pályán, és két gólt szerzett. Ausztriában Szoboszlai Dominik is győztes csapat tagja volt, a Salzburg a Ried vendégeként nyert 3-1-re, a magyar játékos a 64. percben állt be. Horvátországban két labdarúgónk keresi a kenyerét, egyikük sem játszotta végig a maga meccsét. A Hajduk Splitben futballozó Gyurcsó Ádám gólt lőtt az 5. percben, majd a 61-dikben lecserélték, a csapata 2-0-ra legyőzte a Varazdint, az eszéki Kleinhesler László pedig a 69. percben állt be az Osijekbe, amely 2-1-re győzött a Gorica ellen.