Ma este Szoboszlaiék is csatlakozhatnak a BL mezőnyéhez

A Ferencváros mellett kedd este a görög Olimpiakosz és az ukrán Dinamo Kijev is biztosította a helyét a labdarúgó Bajnokok Ligája 32-es főtábláján. Már csak három hely kiadó, az egyiket – reméljük – Szoboszlai Dominik csapata szerzi meg. A Red Bull Salzburg 2-1-es előnyről fogadja az izraeli Makkabi Tel-Avivot.

Magyar Nemzet
2020. 09. 30. 8:12
Champions League - Group E - FC Salzburg v KRC Genk
A Salzburg 2-1-es előnyről várja a visszavágót Fotó: Leonhard Foeger
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fradi a visszavágón 0-0-s győzelemmel, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal jutott be a csoportkörbe.

A papírformának megfelelően az Olimpiakosz és a Dinamo Kijev is megtartotta – sőt utóbbi növelte – az első mérkőzésen megszerzett előnyét.

Ma este a Salzburg (Szoboszlai Dominik csapata) kedvező helyzetből várja a visszavágót, a másik két találkozó élesnek ígérkezik.

Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, visszavágók:

Keddi eredmények:

Ferencváros–Molde (norvég) 0-0, továbbjutott: a Ferencváros, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt góllal

Omonia Nicosia (ciprusi)–Olimpiakosz (görög) 0-0, továbbjutott: az Olimpiakosz, 2-0-s összesítéssel

Dinamo Kijev (ukrán)–Gent (belga) 3-0 (2-0) (2-1), továbbjutott: a Dinamo Kijev, kettős győzelemmel, 5-1-s összesítéssel

Szerdai program:

Midtjylland (dán)–Slavia Praha (cseh) 21.00 (az első mérkőzésen 0-0)

Salzburg (osztrák)–Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 21.00 (2-1)

PAOK (görög)–Krasznodar (orosz) 21.00 (1-2)

Ők várják a sorsolást

A csoportokat csütörtökön 17.00-tól sorsolják ki az UEFA nyoni központjában. Íme, a csapatok és a kalapok beosztása:

1. kalap:

Bayern München (német, BL-címvédő)

Sevilla (spanyol, El-címvédő)

Real Madrid (spanyol)

Liverpool (angol)

Juventus (olasz)

Paris Saint-Germain (francia)

Zenit (orosz)

FC Porto (portugál)

2. kalap:

FC Barcelona (spanyol)

Atlético Madrid (spanyol)

Manchester City (angol)

Manchester United (angol)

Sahtar Doneck (ukrán)

Borussia Dortmund (német)

Chelsea (angol)

Ajax (holland)

3. kalap:

Dinamo Kijev (ukrán)

RB Leipzig (német)

Internazionale (olasz)

Olympiakosz Pireusz (görög)

Lazio (olasz)

Atalanta (olasz)

3. vagy 4. kalap:

Lokomotiv Moszkva (orosz)

Olympique Marseille (francia)

4. kalap:

Ferencváros

FC Bruges (belga)

Borussia Mönchengladbach (német)

Istanbul Basaksehir (török)

Rennes (francia)

És a még hátralévő három párharc nyertese.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.