A zöld-fehérek már biztosan érdekeltek lesznek ősszel az európai kupaporondon, hiszen a Dinamo Zagreb búcsúztatásával bebiztosították helyüket az Európa-liga csoportkörében. Ma este a norvég Molde ellen egy győzelemmel vagy döntetlennel még magasabb szintre léphetnek, és Európa legjobb harminckét klubja közé kerülhetnek a Bajnokok Ligájában. Az ő példájukat követné a Mol Fehérvár is, amelynek az utolsó akadályt az Európa-liga főtáblájára való jutásban a belga Standard Liège jelenti. Nikolics Nemanja a találkozó előtt csapata előző fordulóban nyújtott teljesítményéből merítene erőt.
Még a riválisok is örülnek a Fradi sikeres szereplésének
Történelmi sikert jelentene a magyar labdarúgásnak, ha a Ferencváros után a Fehérvár is kvalifikálná magát az európai kupasorozatok csoportkörébe. Ezt jól tudja Nikolics Nemanja, a Mol Fehérvár csapatkapitánya is, aki a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, elsősorban saját csapata Standard Liège elleni mérkőzése foglalkoztatja, de szívesen látja, hogy jól teljesítenek más hazai klubok is.

– A Ferencvárosnál és nálunk, Fehérváron is évek óta sokat tesznek azért, hogy realitása legyen a csoportkörnek, és bár bennünket még egy nagyon nehéz playoffmeccs elválaszt ettől, közel vagyunk az álmunkhoz. Persze a Standard is ott akar lenni, de fejben rendben vagyunk, ezt bizonyítottuk a Reims ellen, amikor százhúsz perc után is magabiztosan értékesítettük a tizenegyeseket, Kovácsik Ádám pedig kettőt is megfogott.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
– Magyar emberként szeretnék két magyar csapatot a csoportkörben látni, de inkább magunkra összpontosítanék. Azért jöttem haza, hogy újra átéljem, amit 2012-ben sikerült. Az egész „utazás” nagy élmény volt. Arról nem is beszélve, hogy szinte az utolsó pillanatig volt esélyünk továbbjutni a csoportból. Nagyon nehéz feladat előtt állunk, a Standard valamivel talán jobb csapat, mint a Reims, de hinnünk kell magunkban – folytatta.
A Fehérvárnak nyolc évvel ezelőtt, 2012-ben a Trabzonsport kellett búcsúztatni az Európa-liga rájátszásában.
– A sorsolás után nem sok esélyt adtak nekünk, a török csapat tele volt sztárokkal. Az idegenbeli meccsen elképesztő hangulatban játszottunk, fantasztikusan védekeztünk, a gól nélküli döntetlennel elértük, amiért mentünk. A visszavágón nem akartunk kockáztatni, nem nyíltunk ki, eljutottunk a tizenegyesekig, és amikor Nikola Mitrovics berúgta a továbbjutást jelentőt, „felrobbant” a stadion. Fantasztikus érzés volt, szeretnénk újra átélni – jelentette ki a magyar válogatott labdarúgó.
A Nikolics Nemanjával készült teljes interjút a Nemzeti Sport honlapján olvashatják.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megmutatta a bajnok szívét a címvédő Boston Celtics, elkerülték az NBA lehetetlen küldetését
A párharc első két meccse után a Madison Square Gardenben felcserélődtek a szerepek.

„A Fradi a bíróval volt jobb” – Bognár György súlyos kritikája
A Paks edzője szomorúan nyilatkozott azok után, hogy hazai pályán 3-2-re kikaptak a Fraditól.

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog
A Ferencváros viharos mérkőzésen 3-2-re nyert a Paks vendégeként és három pont az előnye.

Itt a vége: a Kecskemét kiesett a labdarúgó NB I-ből
Matematikailag is eldőlt, hogy a Gera Zoltán vezette csapat nem tud megkapaszkodni az élvonalban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó

Itt a hivatalos bejelentés: távozik Szoboszlai Dominik csapattársa

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megmutatta a bajnok szívét a címvédő Boston Celtics, elkerülték az NBA lehetetlen küldetését
A párharc első két meccse után a Madison Square Gardenben felcserélődtek a szerepek.

„A Fradi a bíróval volt jobb” – Bognár György súlyos kritikája
A Paks edzője szomorúan nyilatkozott azok után, hogy hazai pályán 3-2-re kikaptak a Fraditól.

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog
A Ferencváros viharos mérkőzésen 3-2-re nyert a Paks vendégeként és három pont az előnye.

Itt a vége: a Kecskemét kiesett a labdarúgó NB I-ből
Matematikailag is eldőlt, hogy a Gera Zoltán vezette csapat nem tud megkapaszkodni az élvonalban.