A Paksi FC közleményben jelentette be, hogy több játékosának is pozitív lett a koronavírustesztje. Ez olvasható a klub honlapján:

A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.
A Paksi FC közleményben jelentette be, hogy több játékosának is pozitív lett a koronavírustesztje. Ez olvasható a klub honlapján:
„Klubunk ezúton értesíti a szurkolóit és a közvéleményt, hogy a 2020. szeptember 4-re tervezett Szentlőrinc elleni felkészülési mérkőzésünk pozitív Covid–19-teszteredmények miatt maradt el. A találkozó előtt, csütörtökön az előírtaknak megfelelően végeztünk szűrést játékosainkon és a csapat tágabb környezetében. A péntek reggeli eredmények azonban sajnos több labdarúgónknál pozitivitást mutattak, így az edzőmeccs azonnal törlésre került, valamint a személyek a járványügyi előírásoknak maximálisan eleget téve elkülönítésre kerültek.”
Augusztus közepén a Puskás Akadémia nyolc játékosa fertőződött meg, a csapat az első két mérkőzését nem is játszotta le a bajnokságban. Az MLSZ azóta hozott egy határozatot, amely szerint minden klub csak egyszer halaszthat a koronavírus miatt.
A Paks a következő fordulóban szeptember 11-én a Ferencváros vendége a sorsolás szerint.
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.
Yaakobishvili Áron szintet léphet.
Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok a MÖSZ bokszgáláján újra megmutatja, hogy mit tud.
Nem mindenki örül, hogy 2030-ig marad a Mister.
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!
Gyurcsány Ferenc verhette be az utolsó szöget Magyar Péter mestertervének koporsójába
Hátborzongató bejelentést tettek a tudósok: megfejthették a fekete lyuk titkát
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról
A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Képtelen nyerni a székesfehérvári csapat.
Yaakobishvili Áron szintet léphet.
Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok a MÖSZ bokszgáláján újra megmutatja, hogy mit tud.
Nem mindenki örül, hogy 2030-ig marad a Mister.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.