Szerda este 1986 óta először rendeztek városi rangadót a magyar első osztályú férfi-kézilabdabajnokságban. Harmincnégy évvel ezelőtt Szegeden volt két élvonalbeli csapat, hosszú szünet után pedig Veszprémben került sor újra derbire, amely nem hozott nagy meglepetést: a Telekom Veszprém 37-21-re legyőzte a magyar fiatalokra építő Veszprémi KKFT Felsőörs együttesét.
Sima győzelme ellenére önkritikusan nyilatkozott a „nagy Veszprém” macedón válogatott balszélsője, Dejan Manaszkov. – Nekünk a győzelem volt a legfontosabb, de csak az utolsó húsz perc volt igazán jó, akkor már jól ment a játék a csapatnak – fogalmazott a mérkőzésen öt gólt szerző játékos, akihez hasonlóan a csapat edzője, David Davis is csak a második félidőben mutatott teljesítménnyel volt elégedett.
A „kis Veszprém” háza táján több korábbi helyi klasszis megtalálható, hiszen a klubigazgató az egykori világválogatott átlövő Éles József, a kapusedző pedig Fazekas Nándor. Talán az ő jelenlétüknek, talán az első fordulóban Dabason aratott 29-27-es sikerüknek is köszönhető volt, hogy a fiatalok nem kezdtek megilletődötten, és sokáig két-három gólon belül tartották magukat. A jó kezdés értékét növelte, hogy egyik legjobbjuk, a sérült irányító, Fazekas Gergő nélkül voltak ilyen bátrak.
Húsz-huszonöt percig maradt a viszonylag szoros állás, aztán a Telekom Veszprém keményített a védekezésén. Felállt a Ligetvári Patrik, Markussen és Blagotinsek nevével fémjelzett, két méter fölé nyúló fal, és rögtön ellépett az elmúlt hétvégén a SEHA-ligában győzelmet arató Veszprém, a félidőben már 16-11 volt az állás. A szünet után Tombor Csaba csapata nem tudott ugyanolyan bátor játékkal kirukkolni, mint a mérkőzés elején, így hamar tíz gól fölé szökött a különbség.
– Köszönjük a Telekom Veszprémnek, hogy százszázalékosan állt fel ellenünk, komolyan vett minket és a mérkőzést – fogalmazott a Veszprémi KKFT legeredményesebb játékosa, Bartha Bence, aki öt góllal zárta a mérkőzést. – Ez minket is húzott, mindent beleadtunk, főleg a meccs elején ment jól.