Babos Tímea párosban már elődöntős a Roland Garroson

A címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős két játszmában, 6:2, 7:5-re legyőzte Marta Kosztjuk és Aljakszandra Szasznovics ukrán-fehérorosz duóját, így bejutott a legjobb négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 10. 06. 15:04
BABOS Tímea
Babos Tímea két szettes győzelemmel rajtolt Fotó: John G. Mabanglo Forrás: MTI/EPA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A második helyen kiemelt Babos, Mladenovic, magyar–francia páros esélyeshez méltón jobban kezdte a negyeddöntős meccset, az első játszmában háromszor is elvette a Kosztjuk, Szasznovics kettős adogatását, így mindössze 35 perc után megszerezte az első szettgyőzelmet 6:2 arányban.

A következő játszma is jól indult Baboséknak, akik egyből brékeltek, és már 5:2-re vezettek, amikor úgy tűnt, nagyon gyorsan véget érhet a találkozó. Ekkor azonban kissé kiengedett a magyar–francia duó, amit kihasznált az ellenfél. Kosztjukék egymás után három játékot megnyertek, amivel egalizálták az állást a játszmában. Babosék ezután magukra találtak, visszavették az előnyt, és a második meccslabdájukkal 1 óra 26 perc után vetettek véget a mérkőzésnek a második szett 7:5-ös megnyerésével.

Babosék az elődöntőben a kilencedikként rangsorolt amerikai Sofia Kenin, Bethanie Mattek-Sands, vagy a negyedik kiemelt cseh Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova párossal csapnak majd össze.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.