Meghökkentő közleményt adott ki a mérkőzés délelőttjén az Újpest a hivatalos honlapján:
„Tájékoztatjuk a kedves szurkolókat és a média munkatársait, hogy a pénteki COVID-tesztelés eredményeként fény derült arra, hogy néhány játékosunk és munkatársunk is érintetté vált a fertőzésben. A megfelelő intézkedéseket megtettük, a bajnokságot folytatjuk tovább, így természetesen kiállunk a MOL Fehérvár FC ellen, és jövő héten lejátsszuk az elmaradt iváncsai kupatalálkozót is.”
A klub közleménye hozzátette, hogy az érintettek nevét nem fogják nyilvánosságra hozni, és a jövőben korlátozzák a média számára a személyes interjúkészítések lehetőségét. Az Újpest FC kéri a sajtó és a szurkolók megértését.
A Mol Fehérvár is tartogatott egy érdekességet a meccs napjára, amit ugyancsak a honlapján jelentett be: „Armin Hodžić a török első osztályú Kasimpasa csapatánál folytatja pályafutását. Az előző szezont a 10. helyen befejező isztambuli együttes egy évre vette kölcsön támadónkat. Hodžić 2018 augusztusában érkezett Székesfehérvárra, az elmúlt bő két évben 83 tétmeccsen 22 gólt szerzett a Vidiben.”
Sajnos a mérkőzés már közel sem volt annyira mozgalmas és érdekes, mint az előélete. Az első félidőben a hazai csapat kezdeményezett többet, egy idő után be is szorította a kapuja elé az Újpestet, de egészen a 45. percig nem tudott kidolgozni igazán nagy helyzetet. Akkor a saját térfelén veszítette el a labdát az Újpest, Zizvadze lecsapott rá, és éles szögből, a kaputól balra a kapufát találta el. A kifelé pattanó labdát 11 méterről a tisztán érkező Funsho lőtte rá, és a labda centikkel ment ki a bal kapufa mellett. A vendégek szemlátomást kontrákra rendezkedtek be, olykor meg is lódultak, ám veszélyt egyáltalán nem jelentettek a fehérvári kapura.
A szünet után viszont végre történtek említésre méltó események, a Mol Fehérvár kilenc perc alatt négy gólt is szerzett. Az 59. percben szöglet után Stopira fejelt a hálóba, majd két perccel később Bamgboye Funsho jó ütemben mozdult a védők mögé, megkerülte Máté Zsoltot, majd Houri passza után tisztán vezethette a kapura a labdát, és a jobb felső sarokba lőtt Banai mellett. A 66. percben Bolla beívelése után a jobb szélről Evandro passzolta be középre Zivzivadzénak a labdát, s ő közelről a kapuba lőtt, két perc elteltével pedig Zivzivadze remek indítása után Nikolov tudott megindulni, aki kicselezte Risztevszkit, majd a hálóba lőtt.