A Formula–1-ben a Mercedes a hibrid éra, a V6-os turbómotorok 2014-es megjelenése óta módszeresen rommá veri a mezőnyt, és vasárnap Imolában mérföldkőhöz érkezett. Már a zsinórban hatszor megnyert konstruktőri vb-címével is rekorder volt a legnagyobb szériákat nézve, de az 1999 és 2004 között taroló Ferrarival együtt, s most eljött az idő, hogy ellépjen a maranellóiak mellett. S nagyon nem is kellett óvatoskodnunk, hogy a német istállónak most „jó eséllyel” meglehet a hetedik vb-trófeája, mert ezt a Red Bull csak akkor tudta volna megakadályozni, ha 33 pontot ver rá. Márpedig ilyen a Mercedes sikerkorszakában csak egyszer történt, amikor a 2016-os Spanyol Nagydíjon a két versenyzője – Lewis Hamilton és akkor Nico Rosberg – az első körben kiütötte egymást.
Vasárnap Imolában a szezonban már tizedszer lett a Mercedesé a rajtrács első sora, de az időmérőn a másodhegedűs Valtteri Bottas meglepte a pontversenyben vezető, és idén már kilenc pole pozíciót szerző Hamiltont. Az indításnál azonban nem történt malőr, Bottas szépen eljött az első helyen, s nem csapattársa követte, mert Max Verstappen (Red Bull) a harmadik pozícióból a másodikra nyomult fel. A 9. körben elköszöntünk a negyedik helyről indult Pierre Gaslytól, csapata, az Alpha Tauri szólt neki, hogy ki kell állnia a bokszba, mert baj van a motorjával. A szimpatikus francia délelőtt még nagyon boldog volt, ennyire elöl korábban a Red Bull-lal sem állt a rajtrácson, új sisakfestésével pedig példaképére, az imolai pályán 1994-ben elhunyt Ayrton Sennára emlékezett – szegény Gasly nem azt érdemelte volna a sorstól, hogy ő legyen az első kieső.
A 63 körös versenyben Verstappen a 19., Bottas a 20. körben ment kereket cserélni, így Hamilton került az élre, és a használt gumikon is repült a pályán. S hatalmas mázlija lett, mert a 30. körben virtuális biztonsági autós fázis állt elő, ekkor persze a brit is kereket cserélt, és maradt is az élen, mégpedig a riválisainál tíz körrel frissebb gumikon. Bottas autóján ráadásul megsérült a padlólemez, és látványosan veszített a tempójából. A finn azonban Verstappent így is feltartotta, Hamilton nevethetett a markába. Sebastian Vettel kerékcseréjét közben nagyon elszúrták, a Ferrari szerelői két gumival is küzdöttek, mint malac a jégen, tizenhárom másodperc alatt végeztek. A 43. körben aztán Bottas is hibázott, Verstappen azonnal lecsapott a lehetőségre, elment mellette, ám Hamilton tizenhárom másodperccel járt előtte. A negyedik helyen pedig Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) haladt, aki még nem volt kerékcserén, a közepes keverékei örök életűnek tűntek. A veterán finn világbajnok az 50. körben aztán lágyakat kapott, a 12. helyre csúszott vissza, de megcélozhatta az első tízet.