Angliában ez a hétvége az FA-kupa jegyében telt el, nem volt kivétel a Bristol City sem, amely 3-0-ra nyert Londonban a Millwall ellen, tizenhat közé jutott, Nagy Ádám a kispadon ülve pihent, ezúttal nem állt be. St. Gallen már a kalandozások korában félte a magyarokat, most ártatlanabb veszteséget szenvedett a város: hazai pályán kikapott a Kecskés Ákost is bevető Luganótól a svájci bajnokságban. A Lugano kilenc ponttal lemaradva a Young Boystól a második jelenleg, de csak a jobb gólkülönbséggel, vele együtt hárman is pályáznak az ezüstéremre azonos pontszámmal, köztük a most legyőzött St. Gallen is. A belga Leuven a Gentet fogadta, Bese Barnabás a cserék között kapott helyet, és a 73. percben állt be, a csapata pedig 3-0-ra kikapott, a Leuven ennek ellenére stabil tagja a középmezőnynek. A holland élvonalban ugyanez igaz a Heraclesre, amely a Heerenveent fogadta és győzte le 1-0-ra, a hazai együttesnél Szőke Adrián csak a kispadot koptatta.
Bár a szlovák Fortuna Liga csak február 14-én kezdődik majd, a Dunaszerdahely magyar csapatkapitánya, Kalmár Zsolt említése most mégis idekívánkozik, ugyanis felkészülési mérkőzésen gólt szerzett nevelőegyüttesének, az ETO FC Győrnek, a DAC 3-0-ra megnyerte a mérkőzést. Kalmár Zsolt utána ezt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak:
– Minden gólnak örülök. Hogy ezek után hazamehetek-e Győrbe? Nagyon jó a kapcsolatom az ETO-val. Nagyon sok ismerősöm van Győrben, ott nőttem fel, kiskoromban szinte az ETO volt a második családom, sokat kaptam tőle. Lassan hét éve, hogy eligazoltam, és most először játszottam az ETO ellen. Jó volt ellene meccselni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!