A kutyabarát Lewis Hamiltont nem rúgta meg a macska

Bár ismét Hamilton-sikerrel indult az év, ezúttal az elmúlt idényekben tapasztalt, nyomasztó Mercedes-dominanciától eltérő jövőképet vetített előre a Formula–1 három héttel ezelőtti szezonnyitó futama. A látottak alapján szoros csatát várhatunk a címvédő brit pilóta és a Red Bull kormánya mögött ülő Max Verstappen között a második állomáson, az Emilia–Romagna Nagydíjon is.

2021. 04. 16. 7:46
Lewis
A Mercedes brit pilótája győzelemmel kezdte az idényt Fotó: EPA/VALDRIN XHEMAJ
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A paddockban ezután elterjedt, hogy a versenyző egy macskának köszönhette a győzelmet. Mert bár Hamilton kutyabarátként ismert, a cicákat is szíveli, és a futam előtt megbarátkozott az imolai pálya környékén élő Formulinóval, aki a fáma szerint szerencsét hoz. Az akkor még ferraris Sebastian Vettel eközben kijelentette, ő nem szereti a macskákat, s bár hozzátette, ezt az egyet igyekszik megkedvelni, tett néhány keresetlen megjegyzést a kis kedvenc súlyára is. A futamon végül – egy félrecsúszott kerékanya miatt hosszúra nyúlt kerékcsere okán – még a pontszerzésről is lemaradt. Idén alighanem meggondolja, hogyan viselkedik Formulinóval, már csak azért is, mert a 2021-es idénynyitón csupán a 12. helyen végzett, és ezúttal bizonyíthatna új csapatában, az Aston Martinnál.

Vettel első találkozása Formulinóval:

Tavaly kétnapos versenyhétvégével kísérleteztek a király kategória irányítói, emiatt csak egy szabadedzést rendeztek Imolában, idén viszont a szervezők kegyesek voltak a pilótákkal, és visszatértek a megszokott háromnapos, egyben háromgyakorlásos hétvégéhez. A lebonyolítás menetrendjén ugyanakkor Fülöp edinburghi herceg halála miatt változtattak, a szombat délelőtti tréninget, illetve az időmérőt egy órával korábban rendezik meg, így utóbbi semmi esetre sem csúszhat a temetés idejére.

A hétvége menetrendje

Péntek:

1. szabadedzés 11.00

2. szabadedzés 14.30

Szombat:

3. szabadedzés 11.00

időmérő edzés 14.00

Vasárnap:

Emilia–Romagna Nagydíj 15.00

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.