No persze a PSG már tavaly is ide jutott, csak éppen a fináléban nem bírt a Bayern Münchennel (0-1); idén viszont a játékosai éppen a bajorok negyeddöntős kiejtésével acélozhatták meg az önbizalmukat. A 3-2-es idegenbeli győzelem után otthon az 1-0-s vereség is belefért Mauricio Pochettino csapatának. A Manchester City a nyolc között hazai pályán, majd látogatóként egyaránt 2-1-re verte a Dortmundot, az angolok erejét mégis inkább az mutatja, hogy a bivalyerős Premier League-ben tíz pont előnnyel vezetik a tabellát. Ugyanakkor a PSG csak második a francia élvonalban, a Lille egy ponttal megelőzi, a harmadik Monaco pedig ugyanennyivel van lemaradva – Neymarékat a Ligue 1-ben időnként érik kellemetlen meglepetések. Szombaton nem ez történt, 3-1-re győztek Metzben, Kylian Mbappé két gólja után a Neymart váltó Mauro Icardi 11-esből talált be.

Magyar szurkolók, román buzdítás – ez a CFR Pakson is
A futball a CFF drukkereinek közös nyelve. Paksra is jöttek magyarok és románok vegyesen.