A német sajtóban már tegnap biztosra vették, hogy megtörténik az edzőcsere a Bayern Münchennél a nyáron, és minden a megjósolt forgatókönyv szerint zajlott, derült ki a rekordbajnok mai bejelentéséből. Hogy miért kellett mennie a csapattal tavaly mindent megnyerő Hans-Dieter Flicknek és hogyan került képbe Julian Nagelsmann, arról korábban írtunk.
A Bayern mai közleménye egyértelművé tette, hogy a mindössze 33 éves Nagelsmannt ötéves szerződés várja a münchenieknél, akik rekordösszegű lelépési díjat – a hírek szerint 25 millió eurót – fizetnek érte. Ezzel egyszersmind megnyílt az út a Bayern-edző Hansi Flick előtt a német szövetségi kapitányi poszt felé. Flick aktuális szerződését, amely 2023 júniusáig szólt, június 30-án felbontják.
– Julian Nagelsmann egy új edzőnemzedéket képvisel – jelentette ki Herbert Hainer Bayern-elnök – Fiatal kora ellenére már lenyűgöző pályafutást tudhat maga mögött, és meggyőződésünk, hogy vele folytatni tudjuk az elmúlt évek sikereit. Hansi Flicknek pedig mindig helye lesz a klub történelemkönyvében.
A Bayernhez érkező fiatal szakember, aki a magyar válogatott Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik főnöke Lipcsében, az elmúlt idényben a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott a Leipziggel. Nagelsmann korábban a Hoffenheim csapatánál Szalai Ádám edzője is volt.