„A Paksi FC elleni súlyos vereséget követően Csizmadia Csaba benyújtotta lemondását, amit klubunk vezetősége elfogadott.

Lisztes Krisztián: A fiam nem megy sehova!
Lisztes szerint a fia a nyári felkészülést még biztosan a Frankfurtnál kezdi meg.
„A Paksi FC elleni súlyos vereséget követően Csizmadia Csaba benyújtotta lemondását, amit klubunk vezetősége elfogadott.
Közösen úgy érezzük, hogy megtört az az összhang, ami két és fél éven keresztül jellemezte a vezetőedző és az öltöző kapcsolatát.
Hálásan köszönjük Csizmadia Csabának azt a sok munkát és erőfeszítést, amit a BMTE-ért tett az elmúlt években, további edzői pályafutásához pedig sok sikert kívánunk” – olvasható a klub honlapján.
Lisztes szerint a fia a nyári felkészülést még biztosan a Frankfurtnál kezdi meg.
Huszonegy év után először rendeznek idén olyan Bajnokok Ligája-döntőt, amelyben angol, spanyol és német csapat sem érdekelt.
Csányi Sándornak ezúttal sem kihívója az elnöki posztért, továbbra is ő marad a szövetség első embere.
Csányi Sándor több fontos bejelentést tett a beszámolójában a tervekről szólva.
„Induljunk el, menjünk tovább és ne ragadjunk bele a nehézségbe” – Lakatos András inspiráló üzenete a szívátültetés után
Marco Rossi marad 2030-ig a válogatott szövetségi kapitánya
Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Ő XIV. Leó - minden, amit az új pápáról tudni kell
Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Szoboszlaiéknak üzent az új pápa? Óriási az izgatottság a Liverpoolnál
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Lisztes szerint a fia a nyári felkészülést még biztosan a Frankfurtnál kezdi meg.
Huszonegy év után először rendeznek idén olyan Bajnokok Ligája-döntőt, amelyben angol, spanyol és német csapat sem érdekelt.
Csányi Sándornak ezúttal sem kihívója az elnöki posztért, továbbra is ő marad a szövetség első embere.
Csányi Sándor több fontos bejelentést tett a beszámolójában a tervekről szólva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.