– Nem akartam az elején sem a szavakkal dobálózni, abszolút azért jöttünk, hogy ezt a bajnokságot megnyerjük, és visszajusson a Debrecen oda, ahova tartozik – nyilatkozta Dzsudzsák Balázs az NSO-nak a Haladás elleni, 4-2-es győzelem, a feljutás kivívása után. – Nagyon boldog vagyok, hogy ez a végén összejött. Nyilván voltak benne hullámvölgyek, de erre holnapután már senki nem fog emlékezni, csak arra, hogy a Debrecen nevével kezdődik a tabella. Büszke vagyok a csapatra is, és köszönjük a szurkolóknak, hogy ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek.
Dzsudzsák az egész idényt, a saját szerepét, feladatát értékelve a következőket mondta:
– Nagyon nagy űrnek éreztem azt a váltást, amibe belekeveredtünk, tizenkét-tizenhárom év alatt sokat változott a labdarúgás, a magyar is, úgyhogy nehéz volt visszaszokni, de örülök, hogy a végére abszolút a csapat vezérévé tudtam válni, és tudtam segíteni a góljaimmal, gólpasszaimmal és a jelenlétemmel. Nagyon nehéz év volt, hangsúlyozom újra, de örülök, hogy most minden jó.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A Loki csapatkapitánya köszönetet mondott a szurkolóknak. A Haladás ellen hatezer-négyszázan biztatták a csapatot, s Dzsudzsák is abban bízik, hogy a jövőben ennél még többen lesznek.
– A szurkolók nagyon fontosak. Nem mindegy, hogy az ember hogyan ünnepli a gólját, az eddigi gólörömeim nem ilyenek voltak. Nagyon jó, hogy az ember érzi azt a meccshangulatot, amiért szeretjük, amiért csináljuk a futballt. Remélem, ez a minimum, legalább ennyien lesznek a következő szezontól is, és csak még többen jönnek.
A folytatásról egyelőre semmi biztosat nem mondott a 108-szoros válogatott játékos. Arra a kérdésre, hogy marad-e, így felelt:
– Meglátjuk, most rám fér a pihenő. Erre a szezonra írtam alá, a Debrecen visszajutott az NB I-be, majd meglátjuk. Egyelőre a bajnoki címé és az ünneplésé a főszerep.
Íme a teljes interjú:
Dzsudzsák Balázs az NB II 2020/21-es idényében 29 mérkőzésen öt gólt szerzett a Debrecenben.
Az NB II utolsó fordulójában eldőlt, hogy a Debrecen mellett a Gyirmót jut fel az NB I-be, a Vasas marad az NB II-ben.