Az exkluzív társaságban a tájfutó Monspart Sarolta április 24-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből.
A Nemzet Sportolói tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériumában tanácskoztak. Nyolcan személyesen is jelen voltak, három hiányzó tagot pedig telefonon hívták fel. A döntés nem egészen egyórás megbeszélést követően született meg, a többség a négyszeres világbajnok asztaliteniszezőre, Jónyer Istvánra voksolt.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
– Tíz sportolóból állt a jelöltlista, amelyből a Nemzet Sportolói új tagot választottak maguk közé, ötven százalék plusz egy szavazat kellett a győzelemhez, és első körben el is dőlt: a tagok Jónyer Istvánt választották maguk közé, szinte teljes egyetértésben, pedig nem volt könnyű dolguk, hiszen egytől egyig kiváló sportolók szerepeltek a tízes listán – nyilatkozta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a választás után. – A szavazás után felhívtuk Jónyer Istvánt, jó volt hallani, hogy mennyire örült, és hogy egy kicsit meg is hatódott. Jónyer a hetvenes évek meghatározó sportolója volt, mindent megnyert, amit megnyerhetett, ha az asztalitenisz akkor olimpiai sportág, akkor biztosan olimpiai bajnok is lenne.
A tíz jelölt
Bodnár András (vízilabda), Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu), Gedó György (ökölvívó), Hegedüs Csaba (birkózó), Ivánkay Teréz (siket asztaliteniszező), Jónyer István (asztaliteniszező), Mészöly Kálmán (labdarúgó), Pap Jenőné Méray Kornélia (evezős), Regőczy Krisztina (műkorcsolyázó), Sákovicsné Dömölky Lídia (vívó).
Jónyer István Klampár Tiborral együtt üstökösként robbant be az asztaliteniszbe. Amikor 1971-ben Nagojában megnyerték párosban a világbajnokságot, ő 20, Klampár pedig csupán 17 esztendős volt. 1975-ben Kalkuttában egyesben és párosban – akkor Gergely Gáborral – is győzött, 1979-ben Phenjanban pedig a nagy trió csapatban lett világbajnok. Bánhatják, hogy az asztalitenisz csupán 1988-ben került be az olimpiai sportágak közé.
– Elmondhatatlan boldogság fogott el, amikor megtudtam, hogy a jelöltek közül, akik a fantasztikus sikereikkel mindannyian ugyanígy megérdemelték volna, engem választottak – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Jónyer István. – Az első pillanatban a kezdetekre gondoltam, a miskolci időkre, asztalos édesapámra és a drótgyárban dolgozó édesanyámra. Hosszú utat jártam be, amíg idáig jutottam. Hálával gondolok Sidó Ferencre és Gyetvai Elemérre, tizennégy éves voltam, amikor a Hernádnémetiben lévő kastélyba szervezett edzőtáborban felfigyeltek rám. Ugyancsak sokat köszönhetek Dankovics Józsefnek, a Diósgyőri Gépgyár akkori főmérnökének, aki a DVTK edzőjeként feljuttatott minket az első osztályba, és persze Berczik Zoltánnak, a válogatottban az ő irányításával értem, értük el a legnagyobb sikereinket. A többes szám nem véletlen, elvégre Klampár Tibor és Gergely Gábor nélkül én sem lennék négyszeres világbajnok, hiszen mindkettejükkel nyertem párosban, a phenjani csapataranyat pedig együtt szereztük meg.
