Kozák Danuta – miután ötszázon egyesben és kettesben is (Bodonyi Dórával) nyert –, a sprinttávon már nem indult el az olimpiai válogatón. Így is erős volt a mezőny, a döntőbe az esélyes Lucz Dóra mellett bejutott a húga, Anna, aztán három világbajnok, Kárász Anna, Csipes Tamara, Medveczky Erika, valamint Janics Natasa is.

Feljutott az NB I-be, mégsem kér a csapatból – sejtjük, hová készül a magyar sikeredző
A Kazincbarcika közleményben tudatta, hogy Erős Gábor nem hosszabbítja meg a szerződését.