Rafael Nadal már csütörtökön is szorult helyzetbe került a római ATP 1000-es tenisztornán, Denis Shapovalov ellen két meccslabdát hárítva jutott tovább. A negyeddöntőben Alexander Zverev várt a spanyol salakkirályra – egy hete, Madridban éppen a német ellen esett ki Nadal, ugyanebben a fázisban.
Az első szett ijesztő pillanatot is hozott: Nadal egy rövid labdát futott be, de rögtön utána nagyot esett. A ruháját beborította a vörös salak, de más gondja nem volt az eset után a spanyolnak.
Olyannyira rendben volt Nadal, hogy játékban felül is múlta ezúttal Zverevet, kétszettes győzelemmel vágott vissza a múlt heti vereségért. Papíron a fináléba kerülésért könnyebb ellenfél jár rá, hiszen Reilly Opelka először jutott mesterverseny elődöntőjébe. Nadal ellenben már 75. elődöntőjére készül ATP 1000-es tornán.
A 211 centiméter magas amerikai eddig egyetlen adogatójátékát sem veszítette el Rómában, többek között ilyen szerváknak köszönhetően.
ATP 1000-es torna, Róma, negyeddöntő
Nadal (spanyol, 2.)–Zverev (német, 6.) 6:3, 6:4
Opelka (amerikai)–Delbonis (argentin) 7:5, 7:6