A Bajnokok Ligája-szereplését már korábban bebiztosító bergamói Atalanta és a bajnokságban egy fordulóval a hétvégi zárás előtt csak az ötödik helyen szerénykedő Juventus csapata játszotta Reggio Emiliában az Olasz Kupa döntőjét. A bergamóiak három év alatt másodszor jutottak a be a fináléba, a Juvénak a mai volt a huszadik döntője a kupasorozatban. A találkozót nézők előtt játszották.

Fotó: Europress_AFP
Kifejezetten jó iramot és alapvetően Atalanta-helyzeteket hozott az első félidő. Cristiano Ronaldo alig-alig jutott labdához, és amikor sabarúgáshoz jutott a Juventus, ugyan próbálkozott, de nem alkotott maradandót. Nyomott az Atalanta, mégis a Juve szerezte az első gólt a 31. percben. Cuadrado a saját térfelén szerzett labdát, majd a villámgyors kontra után Ronaldóhoz került a labda, ő téblábolt a 16-oson belül. A Juve szerencséjére McKennie közvetítésével Kulusevski elé került a labda, a svéd légiós pedig kapásból, okosan csavart a hosszú sarokba.
Még az első félidőben egyenlített az Atalanta: a holland Hateboer adott középre, az ukrán Malinovski üresen várta az átadást, majd az előtte álló védők gyűrűjében pontosan lőtt, Buffon hiába vetődött, nem volt esélye a 20 méteres lövéssel szemben.

Fotó: Europress_AFP
Két góllal, 1-1-es eredménnyel zárult az első félidő. Malinovski gólja:
A folytatásban Mathijs De Ligt maradt lent a földön fájdalmas arccal: a holland válogatott és a Juventus védelmének alappillére Romeróval csúszott össze, végül nem volt komolyabb baja, maradhatott a pályán. 60 percet kellett várni az első valamirevaló Ronaldo lehetőségre: az ötszörös aranylabdás fejesét könnyedén védte az Atalanta kapusa. Majd Gollini is verve volt, amikor Chiesa a kapufát találta telibe. Sokkal aktívabban kezdte a második félidőt a Juve.
Bő negyedórával később a vezetést is megszerezte Pirlo csapata. Chiesa kényszerítőzött Kulusevskivel, majd a visszakapott labdát erővel, laposan lőtte az Atalanta kapujába. Magabiztosabb lettek a torinóiak, Gasperini beküldte Josip Ilicicet, a szlovén támadót. Korábban Luis Murielt, a kolumbiai éket is a pályára vezényelte.