Rengetegen lehetettek a szemtanúi a helyszínen vagy a televíziós készülékek előtt a 42. Tour de Hongrie vasárnapi zárószakaszának, amelyre egy budapesti körpályán került sor. A magyar körverseny legutóbb 2017-ben járt fővárosunkban. A Hősök tere és a Városliget környékén kijelölt 92 kilométeres versenytávon már nem tartalékoltak a versenyzők, már az első körön 52 kilométer/órás átlagsebességgel száguldott végig a 117 főből álló mezőny. Az első körben a magyar bajnoki trikós Filutás Viktor és a válogatottban tekerő Rózsa Balázs próbálkozott szökéssel, majd a második kör elején Fetter Erik próbált meg ellépni három társával.

Ez a doppingbotrány magyar úszók éremesélyeire is kihathat
Az olimpiai bajnok Ahmed Hafnaui az eltiltása miatt Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid számaiból esik ki.