A cseh szurkolók azért kerültek nehéz helyzetbe, mert törölték a bakui járatukat, így megvan rá az esély, hogy a dánok elleni Európa-bajnoki negyeddöntőt nélkülük rendezik meg. Nincs közvetlen járat Prága és Baku között, ezért a nemzeti csapat szurkolói klubja charterjárat bérlését tervezte, amit most töröltek. Eredetileg közel 300-an jelentkeztek, ám Azerbajdzsánban szigorú koronavírus-szabályok vannak érvényben, így például az onnan hazautazókra karantén vár.
A cseh–dán negyeddöntő szombaton, közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődik.
Az angol drukkerek jelenléte is kérdéses a szombati 21 órakor kezdődő, Ukrajna elleni mérkőzésen. A negyeddöntőt Rómában, a Stadio Olimpicóban rendezik meg, a szigetországiak beutazása azonban igencsak körülményes. Az olasz szabályok szerint az Angliából érkező személyeknek ötnapos karanténba kell vonulniuk.

Fotó: MTI/EPA/AFP/Justin Tallis
A brit kormány a kialakult helyzet miatt arra kérte a szurkolókat, ne utazzanak Olaszországba, hiszen hiába váltanak jegyet, nem lehetnek ott a mérkőzésen. Boris Johnson miniszterelnök szóvivője így nyilatkozott az Evening Standardnak:
„Természetesen értékeljük, hogy a szurkolók támogatni szeretnék a csapatot, ugyanakkor a közegészség védelme prioritást élvez. Arra kérünk mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat és az általunk alkalmazott irányelveket.”
A Háromoroszlánosok támogatóinak hazaútja sem menne zökkenőmentesen, ugyanis a brit járványügyi intézkedések közé tartozik az is, hogy az Olaszországból Angliába érkező személyeknek tíznapos karanténba kell vonulniuk.
Az ukránok elleni mérkőzésre 16 ezer jegyet adhatnak el, amelyből az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) 2560-ra volt jogosult, a szervezet azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. A FA szerda délutáni közleményében jelezte, hogy azok a szurkolók, akikre nem vonatkoznak korlátozások, a készlet erejéig megpróbálhatnak jegyet vásárolni az UEFA honlapján. A szövetség továbbá azt is kijelentette, hogy az UEFA-val és az olasz–brit nagykövetséggel együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy megkönnyítse az Olaszországban élő angoloknak a jegyvásárlást.