Sokan féltették Angliát, hogy Londont, a Wembley-t elhagyva vajon mire lesz képes Ukrajna ellen. Fölösleges volt az aggodalom, az angolok még otthon sem játszottak olyan jól, mint Rómában.
Harry Kane ismét megmutatta, mitől világsztár, mit tud ő a legjobban az egész világon.
A 4. percben kapott egy olyan beadást Sterlingtől, amiből – ha más érkezik rá – százból kilencvenkilenc esetben semmi sem történik, fölé, mellé megy a labda, netán „eltöri” a csatár a labdát. Kicsit hosszú volt a beadás, nehéz volt vele mit kezdeni. Harry Kane azonban pontosan tudta, mit kell tenni. Tökéletes ütemben eldobta magát, csúszott előre, s úgy pöckölt a labda alá úgy hat méterről, ahogy a sznúkerjátékosok a fehér golyónak a dákóval: kinyújtott lábfejjel, csapódó bokával – csak így lehetett erőt adni a lövésbe. Meg is lepte vele Buscsant, mert ugyan a kapust találta el, ám a helyzethez képest váratlanul olyan erővel, hogy Buscsan nem tudott rá reagálni, a mellkasáról a hálóba pattant a labda. (1-0)

Fotó: Europress/AFP/Alberto Pizzoli
A mérkőzés későbbi alakulása alapján nyugodtan kijelenthetjük, ez a találat döntő volt. Az első félidőben még Rice-nak volt egy életerős lökete, más egyéb, említésre méltó nem történt.
Az ukránok aztán a második félidő elejébe is belealudtak. A 46. percben Shaw bal oldali szabadrúgásánál Maguire erőszakosan eltakarította az ukrán védőt, s szépen fejelt a jobb felsőbe. (2-0)
Az ukránok ettől még csak megrogytak, az 50. percben aztán földre kerültek. Ismét Shaw adott gólpasszt, ezúttal Harry Kane fejelt gólt (Buscsan lába között). Nem fogják kitalálni honnan: az öt és felesről felugorva. (3-0)
Harry Kane az ukránok elleni két góljával illusztris társaságba került az angol futball történetében.
„Eddig nagyszerűen alakul”
Mi voltunk a favoritok, de ez nagy nyomást helyezett ránk, emellett elvárás volt, hogy jól teljesítsünk. Ismét lehoztunk egy meccset kapott gól nélkül, viszont szereztünk négyet, tökéletes este volt – nyilatkozta a találkozó után Harry Kane, majd a múltból kiindulva előre tekintett: – Néhányan ott voltunk már a horvátok elleni vb-elődöntőben is, tudjuk, milyen fájdalmas lemaradni a fináléról. Eddig nagyszerűen alakul a torna, sorra teljesítjük a feladatokat, fantasztikus mérkőzés vár ránk a Wembley-ben. Elképesztő pillanat ez a csapat és a nemzet számára. Sokunknak nem lesz még egy ilyen lehetősége részt venni egy fontos mérkőzésen egy nagy tornán. Éppen ezért most kell megragadnunk.
Ezzel végleg eldőlt a mérkőzés. Már csak egyetlen lényegtelen kérdés maradt nyitva: Anglia kiüti-e a meccsre kissé felkészületlenül érkezett ellenfelét, vagy inkább lazán adogat és rápihen az elődöntőre. Nos, csereként beállva Henderson is fejelt még egy gólt – kiütés lett a vége. (4-0)
Anglia könnyedén, 4-0-ra legyőzte Ukrajnát, Dánia lesz az ellenfele az elődöntőben. A másik ágon Spanyolország és Olaszország találkozik.