Az NBA idei nagydöntőjének eddigi legszorosabb összecsapását hozta az ötödik mérkőzés Phoenixben. A házigazda Suns az első negyed után tizenhat ponttal vezetett, a félidőre viszont már a Milwaukee Bucks vonult előnyben.
A mérkőzés második felében többnyire a vendégek vezettek, az utolsó percben azonban a Phoenix egypontos hátrányban a fordításért támadott. Csakhogy Devin Booker kezéből kitépte a labdát Jrue Holiday, majd Jannisz Antetokumpo látványos zsákolással zárta le a meccset eldöntő akciót.
Booker az utolsó pillanatokban így tragikus hőssé vált, pedig negyven pontig jutott a mérkőzésen, de ez ugyanúgy nem volt elég a győzelemhez, mint a negyedik találkozón elért negyvenkét egység.
A Milwaukee Bucks játékosai közül többen is remek napot zártak: Holiday és Antetokumpo mellett Khris Middleton is huszonöt pont fölé jutott a mérkőzésen, amelyet végül 123-119-re nyert a wisconsini együttes.
Nemcsak a mérkőzésen belül mutatott be nagy fordítást a Milwaukee, hanem a párharcot tekintve is, hiszen 2-0-ra még a Suns vezetett, most már 3-2 az állás a Bucks javára. A hatodik találkozón, hazai pályán szerezheti meg története második bajnoki címét a Milwaukee Bucks, ötven évvel az első után.