Keményen beszóltak az UEFA-nak a szuperliga makacs klubjai

Miután a madridi kereskedelmi bíróság az Európai Szuperliga alapítói számára kedvező döntést hozott, a sorozathoz makacsul ragaszkodó három klub, a Juventus, a Barcelona és a Real Madrid közös közleményben üdvözölte a határozatot és keményen beszólt az UEFA-nak.

Magyar Nemzet
2021. 07. 30. 20:44
Az UEFA nem áll Pérez és a szuperliga mögött
Pérez határozottan elutasítja Ronaldo visszatérését Forrás: football-espana.net
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelek szerint nem lesz akadálya Európában a szuperliga megalakításának. Még áprilisban jelentette be 12 klub a szándékot – Manchester United, Liverpool, Manchester City, Chelsea, Tottenham Hotspur, Arsenal, AC Milan, Inter, Atlético Madrid, Real Madrid, FC Barcelona és Juventus –, ám miután a különböző büntetésekkel az UEFA befenyítette az alapítókat, valamint a szurkolók is ellenérzésüknek adtak hangot, a fentebb felsorolt első kilenc csapat visszalépett attól, hogy az új versenysorozatban szerepeljen. Július 1-jén azonban kiderült, a madridi kereskedelmi bíróság döntése értelmében az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem büntetheti az Európai Szuperliga megalapítását bejelentő klubokat, továbbá nem is hozhat olyan intézkedéseket, amelyekkel megpróbálná kizárni őket a különböző nemzetközi kupaporondról. Így az is hivatalos, hogy a szuperligától továbbra sem hátráló három klub – a Juventus, a Barcelona és a Real Madrid – sem szankcionálható, az UEFA fegyelmi eljárását pedig azonnali hatállyal visszavonatták.

 

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke is boldog lehet a bíróság döntése után, ő a szuperliga egyik legnagyobb szorgalmazója
Fotó: Football-espana.net

 

Ez a három klub meglehetősen kemény közös nyilatkozatot adott ki pénteken, jelezve, hogy nem lép vissza a tervtől, és örömmel vették a bíróság döntését.

„Hatalmas elégedettséggel vesszük tudomásul a madridi bíróság döntését, mely megerősítette, hogy az UEFA-nak meg kell szüntetnie a fegyelmi eljárást a Real Madriddal, a Barcelonával és a Juventusszal szemben, beleértve a maradék kilenc alapító klubot is. A törvényszék elfogadta az Európa Szuperliga első számú embereinek kérését, s elutasította az UEFA fellebbezését. Emellett pedig jelezte, ha az európai szövetség a jövőben nem tesz eleget a döntésnek, az büntetőjogi felelősséget von maga után” – olvasható a Juventus által kiadott közleményben.

„Kötelességünk kezelni a futballt érintő súlyos problémákat. Az UEFA-nál úgy gondolják, hogy ők az európai labdarúgás kizárólagos törvényhozói, üzemeltetői és a kontinensen zajló tornák egyetlen jogosult szervezői. Ez egy monopolisztikus álláspont, ami jelentősen károsítja a labdarúgást s annak az egyensúlyát. Ezen felül az UEFA által végzett pénzügyi ellenőrzések korántsem megfelelőek, ezt már többször is bizonyították, ez ellen is tenni kell valamit” – áll a rendkívül szókimondó közleményben.

Végezetül mindhárom klub hozzátette, örül, hogy innentől nem lesz kitéve az UEFA fenyegetéseinek és továbbra is folytatja az Európai Szuperliga létrejöttéről szóló projektet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.