A hívei számára kellemetlen meglepetésre a Bp. Honvéd a tabella utolsó helyén állva várta a Paksot, ráadásul úgy, hogy nem is ő számított esélyesnek a győzelemre. A kispestiek még nem nyertek ebben az idényben, három meccsen mindössze két gólt hoztak össze elől, viszont hatot kaptak hátul, ezzel szemben a paksiak tizenegyszer vették be az ellenfeleik hálóját. Természetesen a hazai csapat játékosai bőszen fogadkoztak, hogy ezúttal fordul majd a kocka, de hát mi mást is mondhattak volna?
A Paks kezdőcsapatában ezúttal helyet kapott az előző bajnokság gólkirálya, Hahn János, aki eddig csak csereként léphetett pályára, mert a külföldi szerződésének a szervezése megosztja a figyelmét az indoklás szerint. És egy jelentős állomás: Böde Dániel a 400. magyar bajnoki meccsén futott ki a pályára, ezt a Paks, a Ferencváros, majd újra a Paks futballistájaként hozta össze.
Nagy iramban kezdett a két csapat, egy-egy helyzet gyorsan akadt itt és ott is, majd kissé lecsillapodtak. A 20. percben Kinyik rövidre sikerült felszabadító fejesére Nagy Dominik csapott le, nagy lendülettel rávezette két védőre, akik nem támadták meg, majd a kivetődő kapust megelőzve 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt – 1-0.

Csupán tíz percig örülhettek a kispestiek, mert egy gyorsan elvégzett szöglet után Bőle a tizenhatosan belül buktatta Hahnt. Nem volt szükség a VAR megerősítésére, annyira egyértelmű volt a tizenegyes, amelyből Hahn a kapu jobb oldalába bombázott – 1-1. Egy perccel később Lukics közelről talált a hálóba, de előtte Bőle lesen kapta a labdát, ezért a játékvezető nem adta meg a gólt. Zömmel a vendégek próbálkoztak többet, és a 40. percben közel is kerültek a vezetéshez, ám Lencsér balról a bal kapufa tövére csavarta a labdát.
Összejött viszont újra a vezetés a Honvédnak a második félidő elején: Lukics lépett ki Nono passzával a 46. percben, először a kivetődő Nagyot találta el, de a labda visszaperdült elé, és utána hét méterről az üres kapuba gurította – 2-1. És, ha egy üzlet beindul: az 57. percben Bőle szöktette Lukicsot, aki egyből a tőle balra nagy lendülettel futó Nagy Dominik elé adott, ő pedig 13 méterről Nagy Gábor lábai között talált laposan a hálóba – 3-1.
Érthető, hogy Bognár György, a Paks vezetőedzője egyszerre hármat is cserélt, hogy felrázza a csapatát, Böde Dánielt pedig a védelemből előre küldte a támadó szekcióba. Ennek ellenére a vendégek leghatásosabb fegyvere, a támadójáték egyáltalán nem működött, még csak helyzetet sem tudtak kialakítani. A kispesti Nono segített nekik azzal, hogy a 69. percben kiállíttatta magát: egy lecsurgó labda Nagy Gábor könnyű zsákmánya volt, már fel is vette a labdát, amikor a Honvéd légiósa teljesen feleslegesen rácsúszott a lábára, amiért megkapta a második sárga lapját, vele pedig természetesen a pirosat is.