A magyar válogatott pénteken Szlovákia 3-1-es legyőzésével kezdte szereplését a kontinensviadalon. A több mint kétórás mérkőzést követően a játékosok jóval éjfél után kerültek ágyba, a szakmai stáb pedig éjszakába nyúlóan dolgozott, hogy minél jobban felkészítse az együttest a Svájc elleni mérkőzésre.
A csoportból a svájci az egyetlen válogatott, amely a magyar mögött áll az európai rangsorban, így a továbbjutás szempontjából kiemelten fontos találkozó várt a nemzeti csapatra.

Válogatottunk ugyanazzal a hat plusz egy játékossal kezdett, akik kivívták a szlovákok elleni sikert, de végül 3-2-es vereséget szenvedtek.
Ma az olaszok ellen extra teljesítményre lesz szükség, mert a riválisnál szinte kizárólag világklasszisok szerepelnek, akik ellen nem fér bele a hibázás.
Jakub Gluszak szövetségi kapitány azt mondta, ilyen nehéz mérkőzésre számított, ugyanis csapatából mentálisan nagyon sokat kivett a szlovákok elleni összecsapás.
– A második szettben leadtuk a nagy előnyünket, a harmadikban pedig elveszítettük a szoros végjátékot. A negyedik játszmában meg tudtunk újulni, de a vége annak is izgalmas lett. Bár az ötödiket jól kezdtük, túl sok buta hiba csúszott a játékba. Egy fontos pontot azért így is szereztünk, megpróbálunk majd mindent megtenni az olaszok ellen – elemezte a látottakat a lengyel tréner.