Ha nem is ledolgozhatatlan, de bizakodásra okot adó előnyt szerzett a Ferencváros. Komoly eredmény a 2-0-ás hazai győzelem, mert a Slavia Praha mára tekintélyes csapattá vált a kontinensen, legutóbb az Európa-ligában például a negyeddöntői jutott el. A Bajnokok Ligája selejtezőinek a harmadik körében tehát a magyar bajnok kétgólos előnnyel utazhat Prágába a jövő héten, és ezért az előnyért keményen megdolgozott, különösen úgy, hogy a Kisvárda elleni hazai vereség után mélyről indulva kellett talpra állnia. Az igazsághoz tartozik, hogy a cseh együttes bizonyos szempontból saját magát verte meg, hiszen előbb egy ritkán látható öngóllal került hátrányba – egy hazaadott, guruló labda egy göröngyön irányt változtatva, felperdülve jutott a hálóba Kolár kapus lába felett –, majd egy felesleges tizenegyessel tetézte a saját bajait. És ott volt még Tokmac kihagyhatatlannak tűnő kihagyott ziccere, amely előtt egy védőtől kapta a passzt – ha a norvég csatár nem hibázik, 3-0-lal a Fradi fél lábbal már a BL rájátszásában érezhetné magát.
A Slavia Praha tehát több nagy szívességet is megtett a Ferencvárosnak, ugyanakkor a magyar bajnok sokat tett a szerencséjéért, nem is hasonlított arra a vergődő, széteső csapatra, amely szombaton kikapott a Kisvárdától. Ezt hangsúlyozta Peter Ströger vezetőedző is:
– Nagyon elégedett vagyok a csapat szerda esti teljesítményével, hiszen nagyon jó munkát végeztünk, megmutatkozott az a csapatszellem, amiről beszélgettünk a fiúkkal a Kisvárda elleni mérkőzés után – mondta a meccset követő sajtótájékoztatón. – Fontos volt látni a Kisvárda-meccs után, hogy nagyon sokat futottunk. A Slavia erőteljes csapat, jók a pontrúgásokból, veszélyes együttes. Ezért az alapoknak kellett nagyon erősnek lenniük nálunk. Amit láthattunk, hogy a csapatunk képes dolgozni a sikerért. Megvolt az esélyünk a további gólok szerzésére, de nem lehetünk elégedetlenek. A játék alapjaiban voltunk kifejezetten jók, mind fizikailag, mind taktikailag nagyon jó munkát végeztünk ma, de egyelőre csak a feladat ötven százalékát végeztük el. Tavaly egy meccs döntött a továbbjutásról, ez a szisztéma most nekünk kedvezne, most viszont még vár ránk a visszavágó, sok dolgunk lesz addig. A kétgólos előnyünk ellenére sem vagyunk még biztonságban. A második mérkőzésen meg kell mutatni a kvalitásainkat.