Hazaérkezett a magyar aranygép Tokióból, ünnepeltek a BOK Csarnokban

Több százan köszöntötték az ötkarikás játékokon érmes és pontszerző sportolóinkat.

2021. 08. 09. 21:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfő este hazaérkezett Tokióból olimpikonjaink utolsó csoportja; a sportolókat és edzőiket a budapesti BOK Csarnokban köszöntötték.

– Ugyanolyan szeretettel fogadják most a magyar olimpikonokat, ahogyan ők törekedtek arra Tokióban, hogy az ország minden lakosának örömet szerezzenek. Jó volt Tokióban magyarnak lenni! Köszönet ezért a sportolóknak, az edzőiknek, a szakosztályoknak, a kluboknak, a családtagoknak, szurkolóknak és a magyar kormánynak – fogalmazott Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a több száz szurkoló előtt rendezett ünnepségen. Az érmesekről és a helyezettekről filmeket vetítettek, majd a színpadon köszöntötték őket.

 

  A szigorú japán koronavírus-szabályok miatt minden sportolónak, aki befejezte szereplését Tokióban, két nap alatt el kellett hagynia az olimpiai falut. Ezért három olimpiai bajnokunk, a kardvívó Szilágyi Áron, az úszó Milák Kristóf és a birkózó Lőrincz Tamás már korábban hazaért, nem a hétfői utolsó repülőgéppel, a hagyományos „aranygéppel” jött, de ők is részt vettek az ünnepélyes fogadáson.


 Hétfőn érkezett Budapestre a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású aranyérmes női kajaknégyes, az ugyancsak olimpiai bajnoki címet szerzett kajakos Kopasz Bálint és Tótka Sándor, továbbá az ezüstérmes kajakos Varga Ádám, a bronzérmes női és férfi vízilabda-válogatott és az ugyancsak harmadikként zárt öttusázó Kovács Sarolta.

 

A női kajak négyessel már 2008-ban, a pekingi olimpián ezüstérmes, azóta a hatodik aranyát is megszerző Kozák Danuta azt mondta: bár számára hasonlóan jó érzés így találkozni ennyi szurkolóval, még mindig furcsának találja, hogy ennyien eljöttek miattuk, de különösen az, hogy kora reggel felkeltek megnézni a tokiói versenyeiket, aminek nagyon örül és amiért roppant hálás.
   

A legnépszerűbb sportoló Tótka Sándor volt, őt éljenezte a legnagyobb szurkolótábor, amely lakóhelyéről, Gyomaendrődről jött fel a fővárosba, de mondhatjuk, hogy a többiek is fürödtek a népszerűségben.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.