Nem így indult a történet. 2015. január 21-én a Real Madrid bejelentette, hogy megszerezte Martin Ödegaardot. Spanyol források szerint hárommillió, a norvég média szerint négymillió euróért vásárolták meg a 16 éves középpályást a Strømsgodset csapatától. A norvég játékos előbb a Zinédine Zidane irányította Real B-ben kapott lehetőséget. 2015-ben a bajnokság utolsó fordulójában mutatkozott be a nagy csapatban 16 évesen és 157 naposan. Ezzel ő lett a Real történetének legfiatalabb első osztályú debütánsa.

Ám Ödegaard nem tudta megvetni a lábát az első csapatnál, a holland Heerenveennel, majd a Vitessénél szerepelt kölcsönben. Végül újabb kölcsönadás következett, de ezúttal a La Ligán belül, a Real Sociedadban kapott lehetőséget a fiatal norvég, és úgy tűnt, él is ezzel. 31 meccsen négy gólt szerzett, több gólpasszt jegyzet. Azonban hiába akarták meghosszabbítani a baszkok a kölcsönszerződést, a Real visszarendelte Ödegaard-t. A madridi időszak egy fél szezont ölelt fel, a változatosság kedvéért újabb kölcsönadás következett a norvég karrierjében, ezúttal az Arsenalban próbált kiteljesedni a fiatal, még mindig csak 22 éves középpályás. A féléves angliai kitérő után Ödegaard a Realnál kezdte meg a felkészülést a 2021–22-es szezonra, de elég gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy többen, Modric, Kroos, Valverde és Isco is előtte vannak a sorban. Carlo Ancelotti közölte is a labdarúgóval, hogy alapesetben nem számol vele a csapatban.
Ezután felgyorsultak az események: akcióba lépett az Arsenal, és ma be is jelentette, hogy visszatért a tavaszi szezonban kölcsönjátékosként foglalkoztatott norvég játékosa. Ödegaard négyéves szerződést írt alá, a nyolcas mezben szerepel majd a londoniaknál, sajtóértesülések szerint 35 millió eurót fizetett érte az Arsenal. A norvég válogatott csapatkapitánya gyerekként arról álmodozott, hogy álmai klubjában, a Real Madridban futballozhat majd. Részben teljesült az álma, mostantól szerényebb célokért küzdhet, az Arsenal ugyanis nem képviselteti magét a nemzetközi kupákban. Ödegaard minden idegszálával a Premier League-re összpontosíthat. Kettőt visszalépett a karrierjében azért, hogy újra felépítse magát.
Az összeesküvés-elméletek hívei szerint Ödegaard eladása azt is jelentheti, hogy a Real próbálja előteremteni a forrást Kylian Mbappé leigazolására. Továbbra is a Paris SG francia világbajnoka a madridiak első számú célpontja, és ha idén nyáron nyélbe akarja ütni az üzletet a Real, akkor jól teszi, ha megszabadul azoktól a játékosaitól, akiket jó pénzért el lehet sózni. Ödegaard ilyen volt. Vajon ki lesz a következő?