Már ott van az európai elit kapujában a magyar válogatott

Szlovákia nyerte az első – hagyományteremtő céllal megrendezett – 4 Nemzet Ultimate Frizbi Kupát, amelynek a győri Olimpiai Sportpark adott otthont augusztus 21–22-én.

2021. 08. 23. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A házigazda magyar – felnőtt mixed – válogatottnak sikerült felrúgnia a papírformát. Először meggyőző játékkal, a mérkőzést végi uralva 15:11 arányban legyőzte azt a szlovén válogatottat, amely két évvel ezelőtt még három helyezéssel a magyar válogatott előtt végzett az Európa-bajnokságon. Majd közel járt a bombameglepetéshez is, ugyanis az első helyen kiemelt szlovák csapatot már a körmérkőzésen is megszorongatta, majd a döntőben még szebb játékot mutatva végig harcban állt az első helyért. 

A rendes játékidő lejártáig a magyar repülőkorong-válogatott megtartotta előnyét (14:12). A három „meccslabdából” azonban ezúttal egyet sem sikerült kihasználnia, így végül 15:14-re a szlovák együttes nyerte a döntőt, és ezáltal az első 4 Nemzet Kupát. Magyarország végzett a második helyen, megelőzve Szlovéniát és Romániát. 

Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke így értékelte a két nap eseményeit: 

– Nagy örömünkre szolgál, hogy mind a vendégül látott nemzeti válogatottak, mind a szurkolóink teljes megelégedésével zajlott az első 4 Nemzet Kupa Mixed Ultimate Frizbi Kupa. Az eredményeink, valamint a mutatott játékunk alapján elmondhatjuk, és ezt ellenfeleink is megerősítették, hogy beért az elmúlt öt-hat év magyar utánpótlás-építési programja, és a húszéves átlagéletkorú magyar válogatott megérkezett az európai elit kapujába. Mivel a következő Eb-re 2023-ban kerül sor, természetesen jövőre is várjuk a 4 Nemzet Kupára ellenfeleinket, amelyen a cél az első hely megszerzése, a kontinensviadalon pedig a nyolc közé jutás lesz.

 

(A borítóképen: Takács Luca Ágnes és a szlovák Sarah Schromová a 4 Nemzet Kupa elnevezésű meghívásos ultimate frizbiverseny döntőjében a győri Olimpiai Sportparkban. Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.