Az elmúlt évtizedekben Lionel Messi neve összefonódott a Barcelonával, azonban kedden már új felszerelésével büszkélkedett Párizsban, amikor a Paris Saint-Germain hírül adta az argentin spíler leigazolását.
A hatszoros aranylabdás játékos nem levezetni érkezett a francia klubhoz – amellyel kettő plusz egy éves szerződést írt alá –, sietett leszögezni, trófeákra fáj a foga.
– A klub vezetőinek tervei összhangban vannak az én céljaimmal. Tudom, hogy tehetséges játékosok, valamint edző stáb dolgozik itt. Eltökélt vagyok, hogy közösen nagy dolgokat érjünk el a klub és a szurkolók számára. A célom és az álmom az, hogy újra megnyerjem a Bajnokok Ligáját. Azt hiszem, hogy itt megvan az a csapat, amellyel ezt képes lehetek elérni. Nem győzöm kivárni, hogy pályára léphessek a Parc des Princesben – jelentette ki Messi, akinek a bemutatkozására azonban még várni kell.
– Egy hónapja nem játszottam (a Copa América óta – a szerk.). Tegnap beszéltem az edzői stábbal, és feltehetően egy extra felkészülési időszakot kell letudnom. Remélhetőleg ez minél hamarabb megtörténik, mert nagyon várom, hogy elkezdődjön a menet. De egyelőre nem tudom megmondani, hogy mikor debütálhatok – tette hozzá.
A barcelonai közös időszak után Messi újra együtt játszhat egykori csapattársával, Neymarral. A 34 éves klasszis elárulta, brazil társa volt az egyik ok, ami miatt a párizsiak ajánlatát fogadta el. Ráadásul Neymar mellett is több kedves arcot fog viszontlátni a PSG-nél.
– Őrületes, hogy Mbappé és Neymar mellett fogok játszani. Neymarnak kiemelkedő szerepe volt az átigazolásomban. Rajta kívül is sok barátom van a keretben, Angel di Mariát és Leandro Paredest is említhetném – mondta az argentin labdarúgó, majd elárulta, kit csodál a legjobban a csapatban.
– Marco Verratti a világ egyik legjobbja a posztján. Majdnem a Barcelonához igazolt, de végül fordítva történt, és ehelyett én érkeztem meg ide.

A sajtótájékoztatón Nasszer al-Kelaifi is megszólalt, lelkendezve üdvözölte a párizsiak új szerzeményét.
– Boldogan és büszkén mutatom be Lionel Messit a PSG játékosaként. Történelmi naphoz érkeztünk, elképesztő pillanat ez számunkra. Leót nem kell bemutatnom senkinek, a történelem első hatszoros aranylabdás játékosa – emlékeztetett a klubtulajdonos. – Tíz évvel ezelőtt hatalmas ambíciókkal vágtunk neki ennek a projektnek a klubnál. Nagyon büszkék vagyunk, hogy ide eljutottunk.
Nasszer al-Kelaifi ezután azt is leszögezte, másik üdvöskéje, Kylian Mbappé a híresztelések ellenére a csapatnál marad.
– Azt mondta, versenyképes csapatban szeretne futballozni. A mienknél jelenleg nincs jobb, szóval nincs oka arra, hogy távozzon.
A borítóképen: Lionel Messi. Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson.