Pezseg az élet Mol Fehérvár FC-nél. A klub szerdán a 14-szeres ukrán válogatott, a nyári Európa-bajnokságon is szerepelt védekező középpályás Jevhen Makarenko leigazolását jelentette be, ma pedig a 14-szeres gambiai válogatott Lamin Jallow érkezését.
A klub honlapjának beszámolója szerint a csatár 1995. december 18-án született hazája fővárosában, Banjulban, azonban rövid hazai karrier után már 2014-ben Veronába tette át székhelyét, ahol a Chievo játékosa lett. A kék-sárgáknál bemutatkozhatott a Seria A-ban is, majd az elmúlt négy és fél évet az olasz másodosztályban töltötte (sorrendben a Trapani, a Cesena, a Salernitana és a Vicenza együtteseiben játszott), összesen 128 bajnokin 28 gólt szerzett és kiosztott 12 gólpasszt is. A 2020/2021-es szezonban a Vicenza mezében 21 mérkőzésen három gólt és két asszisztot jegyzett, betalált a idény utolsó mérkőzésen is.
Lamin a gambiai válogatottban 2016-ban debütált, első fellépését további 13 követte, eddig egyszer volt eredményes. Legutóbb idén márciusban lépett pályára, Kongó ellen.
– Lamint már korábban is figyelte a szakmai stáb, azonban miután a Vidihez kerültem, kicsit lelassult maga a folyamat, hiszen én is szerettem volna meggyőződni arról, hogy megvannak benne azok a kvalitások, amelyek hasznosak lehetnek a csapat számára. Úgy ítéljük meg, hogy sebességével, fizikai felépítésével mindenképpen sokat tud majd hozzátenni a támadójátékunkhoz, valamint növeli a vezetőedző variációs lehetőségeit is – mondta a játékosról Sallói István sportigazgató.
– Tisztában vagyok vele, hogy egy nagy múltú csapathoz érkeztem, amely nagy célokkal vág neki a következő időszaknak, és remélem, ennek én is tevékeny részese tudok lenni. Várom, hogy találkozhassak és ünnepelhessek a szurkolókkal a stadionban, úgy gondolom, a segítségükkel jó teljesítményre leszünk képesek. Csapattársam volt a Vicenzánál Davide Lanzafame, aki sokat mesélt a magyar bajnokságról, tudom, hogy jó csapatok alkotják a mezőnyt, nincsenek lefutott mérkőzések. A családom jövő héten érkezik Székesfehérvárra, itt szeretnénk berendezkedni a hároméves lányommal, az öt hónapos fiammal és a feleségemmel. Természetesen nagyon izgatottan várják ezt az új időszakot, akárcsak én – nyilatkozta a fehérváriak honlapján Lamin Jallow, aki a 30-as számú mezt viseli majd a Vidiben.