Szerződést hosszabbított alapemberével a Ferencváros

A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Botka Endrével.

Magyar Nemzet
Forrás: Fradi.hu2021. 08. 11. 17:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klub honlapja felidézte , Botka Endre 2017 januárjában szerződött a Ferencvároshoz, tagja volt a 2016/2017-es kiírásban Magyar Kupa-győztes csapatnak, valamint a 2018/2019-es, a 2019/2020-as és a 2020/2021-es OTP Bank Liga-idényben bajnoki címet nyert, valamint a 2017/2018-as bajnokságban ezüstérmes FTC-nek. 2019 őszén, az Európa Liga csoportkörében négy, egy évvel később, a Bajnokok Ligája főtábláján pedig mind a hat csoportmeccsen játszott. Mostanáig 162 mérkőzésen lépett pályára a Fradiban, ezeken három gólt szerzett, emellett a csapatkapitányi karszalagot is többször viselte, és az évek során kihagyhatatlan tagja lett a Ferencvárosnak: Thomas Doll és Szergej Rebrov is számított rá, Peter Stöger együttesébe pedig sérülése után verekedte vissza magát.

– Botka Endre évről évre egyre meghatározóbb szerepet tölt be a Ferencvárosban, emellett láthattuk, hogy a válogatott színeiben is fantasztikusan játszott az Európa-bajnokságon, a legmagasabb szinten bizonyította, hogy milyen teljesítményre képes. Hasznos tagja a csapatunknak a pályán és azon kívül is – vélekedett az FTC sportmenedzsere, Hajnal Tamás. – Több poszton, belső és szélső védőként is bevethető játékos, ami szintén nagy erénye. Az FTC számára fontos volt, hogy a magyar válogatott egyik alapemberével hosszabb távon is tudjon tervezni. Tudjuk, hogy Endrének vannak ambíciói, szeretné külföldön is kipróbálni magát. Meglátjuk, hogy mit hoz az elkövetkezendő időszak ilyen szempontból, ám mi számítunk rá, fontos tagja a keretünknek.

A közleményben arról nem esett szó, hogy Botka mennyi időre kötelezte el magát a zöld-fehér együtteshez.

 

A borítóképen: Botka Endre. Forrás: MTI/Kovács Tamás

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.