A nyár utolsó hónapjában több kínai Gyémánt Liga-viadalt sem tudnak megrendezni, így szép számmal vannak olyan atléták, akiknek nincs elég lehetőségük kvalifikálniuk a sorozat szeptemberi döntőjébe. Ehhez ugyanis legalább négy Gyémánt Liga-versenyen kell részt venni, s négy versenyszámban pótlásra van szükség. A férfi távolugrást július 4-én Stockholmban már pótolták, a többit pedig a Continental Tour Bronze-versenyeken rendezik meg, így például Bernben augusztus 21-én a női gerelyhajítást és a női súlylökést. Ugyanennek a sorozatnak a része a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban augusztus 24-én sorra kerülő Magyar Nagydíjsorozat második fordulója is, ahol ugyancsak lesz Gyémánt Liga-viadal női súlylökésben, valamint még férfi diszkoszvetésben is.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség tájékoztatása szerint ezeken a „pótversenyeken” a helyezések ugyanannyi pontot érnek a Gyémánt Liga-sorozatban és a világranglistán is, mint azok, amelyeket a sorozat versenyein lehet elérni – ám a pénzdíjak már nem követik ugyanazt a szintet.
Amint arra a Magyar Atlétikai Szövetség a honlapján rámutat: júniusban, Tatabányán már megtapasztalhattuk, hogy mekkora a jelentősége a Continental Tour típusú megmérettetéseknek is, hiszen a brit kalapácsvető, Taylor Campbell 78,23 méteres eredménnyel éppen azon a versenyen nyert és szerzett kvótát a tokiói olimpiára, míg az ukrán Mihajlo Kohan kerek 77 méteres eredménnyel lett mögötte második. Tokióban aztán Kohan szerepelt jobban, 80,34 méterrel negyedik lett, Campbell viszont 71,34-gyel csak a 28. helyen zárta a selejtezőt, nagyon messze volt a döntőtől. Sajnos vb-bronzérmesünk, Halász Bence sem jutott be a 12-es döntőbe, 75,39-cel a 14. helyen végzett.
Miután az olimpia befejeződött, a 2021-es atlétikai Európa-bajnokság pedig elmarad, a szezon végéhez közeledve a sportolók már gyűjtögethetik a kvótákat és a világranglistás pontokat a 2022-es világ- és Európa-bajnokságra, ami komoly motiváció. A Tokióból hazatért atléták pihenőidejük után szintén szeretnék megméretni magukat rangos, nemzetközi ellenfelekkel szemben, és erre kiváló lehetőséget kínál a budapesti viadal. Nem kizárt, hogy tokiói érmeseket is láthatunk a Lantos Mihály Sportközpontban – a nevezési lista egyelőre még nem ismert.
(A borítóképen a svéd Daniel Ståhl, a diszkoszvetés tokiói olimpiai bajnoka – itt a júliusi, stockholmi Gyémánt Liga-versenyen. Fotó: EPA/Christine Olsson.)