Ezt jobban kezdte a Sopron, a felzárkózás szemlátomást sokat kivett az ellenfélből. Visszaállt Határ Bernadett, felé ment minden támadás, hátha kipontozódik, Peddy pedig továbbra is pontosan célzott, és tizenöt pont lett a különbség. Mindkét oldalon sok volt a hiba, és a Kurszk szép lassan újra elkezdett közelíteni a házigazdához. Másfél perccel a vége előtt Határnak befújták az ötödik hibáját, a Sopron pedig öt ponttal vezetett. Gabby Willams palánkos tripláját dobott, majd Fegyverneky Zsófia értékesített két büntetőt, és a végén két eladott labda is belefért, 79-72-re a magyar bajnok megnyerte a rangadót.
A nagy hibaszázalékkal játszó Gabby Williams 23 ponttal a mezőny legeredményesebb játékosa lett, Sheylani Peddy 19-ig, Jelena Brooks 13, Határ Bernadett 10 pontig jutott. Ezzel az Európa-bajnoki selejtezők miatt most következő szünetben a Sopron Basket 4-1-es mutatóval egyedül áll a csoportja élén.

A másik magyar–orosz találkozón nem született meglepetés, a Jekatyerinburg a papírformának megfelelően nyert Szekszárdon 82-67-re, ám a hazai csapat nem adta olcsón a bőrét, kitett magáért, különösen Cyesha Goree és Nikolina Milic nagyszerű teljesítményével, de az egész együttest megilleti a dicséret, kevés csapat kap ki mindössze tizenöt ponttal a Jekatyerinburgtól. Ezzel együtt a Szekszárdnak még mindig nincs győzelme, de az elsőt nem is most várták tőle.
Borítókép: Sheylani Peddy (sárgában) négy kísérletből négy triplát dobott, a mezőny egyik legjobbja volt. Fotó: Fiba.com




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!