A Bundesligában a megszokottnál kevesebb szerep jutott a magyaroknak, amiről elsősorban a koronavírus-járvány tehet: az RB Leipzigben általában kezdő Gulácsi Péter és Willi Orbán is karanténba került, ezért mindketten kihagyták a Bayer Leverkusen elleni meccset, amelyet a lipcseiek hazai pályán 3-1-re elveszítettek vasárnap.
A kellemetlen fiaskónak így is volt magyar főszereplője, méghozzá Szoboszlai Dominik, aki kisebb sérüléséből visszatérve már az első félidő hajrájában, a 43. percben beállt csereként. Aztán az utolsó percekre szorossá tehette volna a mérkőzést: a 88. percben, már 1-3-nál, büntetőt hibázott, a kapufára rúgta a labdát.
Sosem hibázom.
Emlékezhetünk, négy héttel ezelőtt az RB Leipzig 2-2-es döntetlent játszott a PSG ellen a BL-ben, méghozzá úgy, hogy a lipcseiek pontmentő találatát Szoboszlai lőtte tizenegyesből az utolsó percekben. Amikor a lövéshez készülődött, a párizsiak sztárja, Neymar valamit mondott neki. Szoboszlai később elárulta, hogyan zajlott le a párbeszéd:
– Be fogod rúgni? - kérdezte Neymar.
– Igen.
– Biztos vagy benne?
– Sosem hibázom.

Most már a hétvégén csúnya sérülést szenvedő Neymar is tudhatja, hogy a magyar játékos kijelentése nem igaz, néha Szoboszlai is hibázik. Egyébként tényleg nem túl gyakran: a Leverkusen elleni volt az első elhibázott tizenegyese, a Transfermarkt adatbázisa szerint a korábbi tizenkettőt értékesítette.
A többi Bundesliga-légiósunk közül Szalai Ádám csereként 15 percet játszott a Mainzban, amely idegenben 2-1-re kikapott a Stuttgarttól. Papíron volt egy „magyar rangadó” is a német élvonalban, ám a Bochum–Freiburg (2-1) meccsen a hazaiknál Novothny Soma végig a kispadon ült, a vendégeknél pedig a sérüléséből fokozatosan visszatérő Sallai Roland 15 percet töltött a pályán.
Közleményt adtak ki Szalairól
Törökországban Szalai Attila csapata, a Fenerbahce csak hétfőn játszik, de így is említést érdemel, ugyanis a klubja közleményt adott ki róla vasárnap: a Fener szerint az a sajtóban elterjedt hír, miszerint a magyar válogatott védője azért játszik látványosan kevesebbet novemberben, mert el akarják adni a Chelsea-nek, és emiatt nem kockáztatnák a sérülését, színtiszta hazugság.
Az mondjuk nem derült ki, hogy akkor mi az igazság…